Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)
IV. A cim
feltétlenül meg kell tartani a dokumentum régi eimét, akkor, ha irodalomtörténeti jellegű dokumentumok fajtájához tartózd és a szerző bélyegét magánviselő címről van sző, még ha ez a cim nem is felel meg a publikációval kapcsolatos követelményeknek /például: irodalmi nrif, cikk, proklaaáciő stb»/* A "Munkásosztály felszabadításáért küzdő pétervári harci szövetség röpiratai" cimü kiadvány /k-L. 1934/ szerkesztője nagyon helyesen járt el, amikor nemcsak hogy érintetlenül meghagyta a röpiratok régi ciraét /14* sz. "Az uj Admiralitás munkásaihoz", vagy a %> sz. "Mit kell követelni á Lai*£iroe~gyár munkásnőinek?"/ haneç - ha ilyenek nem .voltak - a régi cimek többségének mintájára készített ujakat /1. sz. "A Szemjanyikovszkij-gyár munkásaihoz*' stb./* A dokumentum bevezető részei Még néhány szét kell szelnünk a hivatali dokumentumok bevezető részeiről is, hogy befejezhessük a dokumentum egyes részeinek a cim megszerkesztésével kapcsolatban történő felhasználásának kérdését., Például a címzettnek a nevét /"a népmüvelésügyi ügyosztály vezetőjének",,"a hadtestparancsnok őméltóságának"/, az elküldŐnek a megnevezését és áldokumentum fajtájának nevét /"Iván Sarvin vállalkozó jelentése"/ a kinyomtatott szövegben rendszerint nem reprodukáljuk, mivel, az archeográfus a dokumentum címének megalkotásánál már teljes egészükben felhasználta őket. A dokumentumot bevezető személyes megszólítást /"Viktor Nikitics, nagyságos uram!"/ azonban már hozzuk, mivel a kinyomtatott dokumentum fajtájára nézve,döntő jelentőségű /hivatalos levél/ - és a eimben csak részben használható fel /a cimzett.,családnevének kezdőbetűi/. Tía a49kumentum maga .határozza meg jellegét /"titkos", ^bizalmas", "saját kezébe", "sürgős" stb./,'ezt - mint a dokumentum ."integráns részét -, a szöveg.előtt,.a jobb felső sarokba kinyomtatva feltétlenül hozni kell, ugyanazon a helyen, ahol rendszerint az eapedetiben iSÍ van. Semmiesetre sem szabad elhagyni, de a cimbe beolvasztani sem az ilyen szöveget. Magától értetődik, hogy ezek a megállapítások ránk nézve nem önmagukban jelentősek, hanem azért, mert megmutatják, hogy a szerző a maga idejében milyen jelleget szánt a kezétől származó dokumentumban tárgyalt kérdéseknek. A keltezés A dokumentum keletkezésének körülményei /idő, szerző, hely/ mindig rányomják bélyegüket a dokumentumra,?; a dokumentum keletkezésének kritikája éppen ezért a dokumentum tanulmányozásának egyik -legfontosabb kérdését képezi. A kutató csak akkor bocsáthatja a tudományos nyilvánosságra és használhatja fel a dokumentumot, ha már megállapította keletkezésének időpontját. Az archeográfus nagyon helyesen állapítja meg, hogy mit sem ér a dokumentum, amelynek ismeretlen a.szerzője, keletkezésének ideje és helye. A dokumentumot publikáló '.archeogr^fusnak tehát a dokumentum keltének, vagyis megírásának idejét /hacsak megközelítő pontossággal is/, de meg kell határoznia.
