Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)
III. A szöveg feldolgozása /kijavítása és leközlése/
/január, március/ kis betűvel kell nyomatnit> 3° törzsek és népek nevét kis betűvel5 4. mindenfajta cimzóst, rangot, megszólítást /6 császári felsége, pénzügyminiszter, valódi titkos tanácsos, gr ói atb./ kis betűvel* 5* ünnepeket és vallásos kultusz tárgyait - kis betűvel! 6« egy szóból álló intézményelnevezéseket /Szenátus, Szinodus stb./ nagy 'betűivel kell Írni) 7« a forradalomelőtti és utáni többszavas intézmény elnevezéseknek /Állami duma, a Közlekedési utak ós középületek Főigazgatósága, a Leningrad-i munkásküldöttek tanácsa, ötbe/ csak az első szavát kell nagy betűvel imi, kivéve ha a többi sző valamelyike tulaj donfőnév /a înyeprosztroj munkaügyi Igazgat ósága/ 8» tulaj donfőnevek kezdőbetűiből összetett rövidítéseket /ÊzSzSzE s SzïOstbypontok nélkül, végig nagy betűvel kall imi) 9« & földrajzi elnevezésekbői képzett melléknevet osak akkor kell nagy betűvel Írni, ha valamely intézmény, vállalat elnevezésénél döntő jellegű /a Szamarai kamarai hivatal/ és kis betűvel kell irni, ha személlyel kapcsolatos /kievi metropolita, szimbirszki kormányzó/} lo. időszaki kiadványok elnevezésénél /"A Népmüv.Minisztérium közlönye", "Munkás újság"/ csak az első szót kap. nagy betűvel ii&íf 11» a hivatalos iratokban előforduló mindenfajta megszólítást /az ön átirata, őméltósága, ön stb./ kis betűvel kell irni: csupán magánjellegű levélben használunk Ilyenkor nagy betűt. írás .jelek használata Minél közelebbi egy dokumentum keletkezésének ideje a mi korunkhoz, annál jobban megfelel a punktuáciőja, vagyis az Írásjelek elhelyezése a mai szabályoknak és minél rccobbi egy dokumentum, annál jobban különbözik punktuáciőja a miénktől 0 Ennélfogva még a XIX* századi dokumentumoknál sem egységes az iiás jelek használat a <> Meg kell azt is jegyeznünk, hogy sok dokumentumban teljes tudatlanságra valló punktuáció van és teljesen következetlenül alkalmazzák azokat. Szert a szöveg átírásánál természetszerűleg merül fel az archeográfus előtt az a kérdés, hogy meghagyja-e a régi Írásjeleket, vagy cserélje-e fel a maival? Szerintünk amenynyiben olyan dokumentumot adunk ki, amelyet bizonyos időtávolság választ el a mi korunktól, igy tehát az eg'sz XIX. század dokumentumainál is korszerűsíteni kell a punktuációt* Ezeket a dokumentumokat különböző személyek Írták, egységes punktuáció nem is lehetett, mi pedig természetszerűleg arra törekszünk, hogy egységesítsük. Nem lehet vitás, hogy az "analfabéta" , vagy elavult punktuáció modernizálása a kinyomtatott dokumentumok szövegét érthetőbbé teszi és közelebb viszi a kutatóhoz* Végül pedig, ha mi, a szabályzat értelmében, a régi helyesírást ujjal cseréljük fél, akkor logikus, hogy a punktuáciőt illetően ugyanígy kell eljárnunk* Az eddigiek alapján tehát szabályként mondjuk ki, hogy az lia s jeleket, amelyek a kinyomtatandó szöveg eredetijében találhatók, nem tartjuk meg, s az Írásjelek uj kitétele az archeográfus feladata. Nem lehet vitás, hogy az ügyviteli eredetű dokumentumok punktuáciőját megváltoztatjuk. Itt elég az archeografiai előszóbán megmondani, hogy az eredeti punktuáciőt modernizáltuk, ezenkívül semmiféle lábjegyzetre nincs szükség ezzel tetpcsolatban. Vita csak az egyéni stílusú dokuly Az oroszban a sorrend fordított. /Ford./
