Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)

XI. Az irodalom mutatója

a kézikönyvet összeállították* Az előszóban feltétlenül ismertetni kell a technikai eljárásmódot, amelynek alapján a leirás készült /a könyveket elsői vagy másodkézből ismertetik-e/• ífeg kell mondani a nyomtatott kiadványok leírásának teljességi fokát*, amely attól függ, hogy kik számára készül a untató* Végül az előszóban meg kell indokolni a mutat óban felsorolt anyag elhelyezésének elveit. Székből az általános útmutatásokból mit lehet alkalmazni a minket érdeklő szűkebb "mellékletszerü-mutat óra", amely lényegében az illető munkához felhasznált irodalom jegyzéke? A felsorolt kérdések közül egyesek, amelyek az Önálló irodalommatató számára aktuálisak, nem alkalmazhatók a dokumentumgyűjtemény "mellékletszerű nutatőja" esetében. A "személyek körét" előre megszabja már maga a dokumentumgyűjtemény, mely nem tömeges terjesztésre készült. Természetes, egyetlen f orrás«hivatkozás sem lehet másodkézből vett, mivel a kötet öszszeállitása folyamán minden egyes ilyen könyvet vagy cikket gondosan fel kell dolgozni. A "kronológiai határok", a "terjedelem", a fválogatás elvei", a "források felsorolása", Önmagukban nyilvánvalóak, minthogy a dokumentumgyűjteményt összeállító archeográfusnak a témára vonatkozó irodalom egészének felhasználására kell törekednie. Mégis azokat az alapvető irányelveket /az irodalom kiválogatásának elveit, ha az irodalmat nem teljes egészében sorolják fel, rendszerezésének elveit, stb*/, amelyeket a "mellékletszerű mutató" összeállítója szem előtt tartott, ismertetni kell, ha igen röviden is, vagy a tájékoztató apparátus jellemzésénél, vagy abban a rövid megjegyzésben, amely az apparátus minden különálló részét rendszerint megelőzi. A "mellékletszerű mutató" számára a fenti kérdések közül az alábbiak a legfontosabbak* 1. az anyag elhelyezésének elvei, 2. a bibliográfia készítésével alkalmazott technikai eljárások. Az anyag elhelyezésének elvei A különböző bibliográfiai mutatókban a felsorolt anyag elhelyezésének különféle módszereit alkalmazzák. Néhányat ezek közül már eleve el kell vetni. Ilyen például az, amely az irodalmat kettéválasztja, könyv- és folyóirat-irodalomra /pl. Sz• A« Vengerov: Orosz irók és tudósok kritikaibiográfiai szótárának forrásai /oroszul/. El kell vetni, mert tisztán mechanikus, formális elven épül fel: ismeretes, hogy néha egy kisterjedelmű folyóiratcikk sokkal értékesebb, mint egy terjedelmes monográfia. Teljesen tarthatatlan, mivel ugyanezen az elven nyugszik az is, ha a felsorolt irodalmat a szerzők szerint, vagy ha ilyen nincs, a cim első szava szerint csoportosítjuk. Ilyen elhelyezés mellett könnyen megtalálhatjuk a szerzőt, ha tudjuk a nevét, de semmiféle előnnyel ^em jár, mert sem nem kronológiai, sem nem szisztematikus elhelyezés és ha nem tudjuk a szerző nevét, az egész mutatót át kell néznünk elejótől-vógig, hogy megtaláljuk a szükséges forrást. "A Szovjetunió népei bibliográfiájának anyaga" /L. 1933*/,c. műben pl a XVIII. században megjelent munka mellett áll az 1900-ban megjelent mü, a népszerű brosúra mellett a komoly monográfia, a könyv ismertetése előbb sze repel, mint maga a könyv stb. Mindez szemléltetően mutatja, mennyire megengedhetetlen a bibliográfiai nutatónak az egyes részeken belüli alfabetikus rendje, ha az anyag szisztematikusan van elhelyezve. Az alfabetikus rend szerzők szerint, vagy az első szó szerint, csak két esetben engedhető meg.