Horváth József: Erdély és Kárpátalja papírmalmaiban készített merített papírok, vízjeleinek gyűjteménye 16-19. század, 1545-1868. I. kötet (Budapest, 2017)

Tartalomjegyzék

8

nemez készítéshez hasonlóan történt. A hosszú állati szőrszálak helyett igen rövid növényi rostokat használtak. A pépréteget víztartalmának csökkentése érdekébe vastag nemez, filclapra borították, majd erre egy másik filclapot helyeztek és arra került a következő pépréteg. Több egymásra rakott filclapot egyszerre helyeztek a sajtolóba. A nehéz kövek segítségével a pépből és a filcből kisajtolták, kipréselték a vizet. Így jöttek létre a még nedves papírlapok, vagy más szóval papírívek. Ezeket levegőn, kötélre aggatva, vagy meleg fűthető falakon szárították. A megszáradt papírlapok felületét csonttal, való dörzsöléssel simává alakították. Simítás után az egyes lapok felületét rizskeményítő vizes oldatával átkenték. Így tették írásra alkalmassá a papírt, felületükön nem futott szét a tus. Az írott szöveg olvasható maradt. 1.ábra.

Felületi festéssel színes papírt is készítettek. Ezt követően több papírlapból egységcsomagokat készítve árulták. Később számos célra készítettek papírt, (papír zsebkendő, legyezők, díszítőanyagok, ruházat, papírpénz, toalettpapír). A kínaiak féltve őrizték a papír előállításának titkát. Ugyanakkor a papírt más országokba is szállítottak. 1.ábra. Gyakorlatilag a merített papírkészítés teljes időtartama alatt, azaz 19. sz. közepéig a papírkészítők a kínaiak által alkalmazott lépéseket, illetve ezek javított módosított megoldásait használták az egész világon.