Visegrád 1335 (Budapest, 2009)
The Congress of Visegrád by György Rácz
S?“ Hungarian A visegrádi kongresszus Ahhoz, hogy megértsük a királytalálkozó létrejöttének okát, röviden vissza kell pillantanunk az érintett országok 14. század eleji helyzetére. Ez az a kor, amely Nyugat-Európa számára már a középkor alkonyát jelenti a pestissel, válságokkal együtt, ugyanakkor még virágzik a lovagi kultúra. A három akkori közép-európai királyság, Csehország, Lengyelország és Magyarország 14. századi történetét inkább az épülés, a folyamatok kibontakozása jellemzi, ráadásul több, feltűnő hasonlósággal. Mindhárom szomszéd királyság a század elején a széttagoltság és a belső zavarok állapotában volt. A hasonlóan nagy formátumú, jelentős kül- és belpolitikai eredményeket elérő uralkodó kortársak a század második felében erős és jól működő országot hagytak utódaikra. Csehországban és Magyarországon az ősi dinasztia szinte egy időben halt ki az 1300-as évek legelején, míg a lengyeleknél a Piastok egyik oldalága szerezte meg a trónt Lokietek személyében. Mindhárom országnak nehéz kérdésekkel kellett szembenéznie, és ez befolyásolta egymáshoz való viszonyukat is. A széttagolt lengyel területeket I. Lokietek Ulászló krakkói fejedelemnek (1306—1320) végül sikerült egyesítenie, és 1320-ban pápai jóváhagyással királlyá is koronáztatta magát. Ezzel mintegy újraalapította a lengyel királyságot (uralkodott: 1320-1333). Magyarországon az Árpádok dinasztiájának 1301-es kihalása után, hosszú harcokat követően a nápolyi eredetű Anjou Károly (1301-1342) szerezte meg a trónt és hajtotta uralma alá az országot, ugyanolyan energiával és tehetséggel, amilyennel Lokietek is rendelkezett. A lengyel és a magyar uralkodó kezdettől támogatták egymást saját oligarcháik ellen, és ez a szövetség az egész 14. században rendíthetetlen pillére lett a közép-európai politikának. A magyar trón megszerzésében az Anjouk riválisa, a cseh Přemysl-dinasztia 1306-os kihalása után, Luxemburgi János (1310-1346) cseh trónra lépésével kiegyensúlyozott lett a cseh-magyar viszony is. Ennek figyelemre méltó jele, hogy az első két feleségét korán elvesztő Anjou Károly a cseh király húgát, Luxemburgi Beatrix hercegnőt vette feleségül 1317-ben. A házasság rövid ideig tartott, Beatrix 1319-ben bekövetkezett halála miatt. Mivel Jánosnak több húga nem volt, Károly a másik szomszédtól, a lengyel királytól kért és kapott menyasszonyt 44 ■%’
