Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében - Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése (Budapest, 2002)

4. LIPSZKY JÁNOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA - Lipszky János pályafutása

mert még a Neu-féle térképészeti munkálatoknál dolgozott —, később, 1785. március 1-jén átkerült a 2. őrnagyi osztály 2. századába.257 Lipszky 1785 folyamán közvetlen főnökével, Anton Geispitzheim főhadnaggyal összeütközésbe került, mert az a szolgálati engedelmességre és az alárendeltségre hivatkozva különféle büntetendő cselekedetekre kívánta felhasználni és utasítani. A vitát párbaj zárta le, amelyben Lipszky a jobb kezén megsebesült, a főhadnagyot pedig, más büntetendő tevékenysége miatt is, rövid idő múlva szégyenszemre elbo­csátották. A katonák közötti párbajt szigorúan tiltották, emiatt Lipszky, félve a következményektől, először arra gondolt, hogy szolgálati feladatait hátrahagyva elmenekül. Rövid gondolkodás után azonban — a jóindulatban bízva — önként jelentkezett ezredénél. A szavai szerint „felejtheteden ezredese”, Rudolf von Otto várakozásával ellentétben igen kitüntetően fogadta, a legkisebb szemrehányással sem illette őt. Sőt, „az ifjabb tiszteket és az ezred néhány előkelőbb tisztjelöltjét beosztották hozzám, hogy nekik a gyakorlati geometria előismereteiben, különös­képpen pedig a katonai rajzolásban és a szemmérték szerinti (á la vue) felvételezés­ben órákat adjak, azzal az ígérettel, hogy az ezrednél megüresedő legelső alhadnagyi állást megkapom.”258 Geispitzheim a vezérkarnál dolgozott, Lipszkyt bizonyára Neu ezredes utasítá­sára osztották be közvetlen parancsnoksága alá. A főhadnagy 1784—1785-ben összesen 16 térképlapot készített el, Vas, Sopron, Zala, Tolna, Baranya és Bács vár­megyék területéről.259 A fiatal katonatiszt is részt vehetett a szelvények összeállítá­sánál vagy felvételezésénél. Sajnos az ezred alegységeiről készült havi jelentések hiá­nyoznak az év első feléről, így csak valószínűsíthető, hogy Lipszky akkor tért vissza ezredébe, mikor az új alegységénél elfoglalta a helyét, vagyis 1785. március 1-jén. Az viszont kimutatható, hogy 1785 őszén már nem mint vezényelt, hanem mint szabadságra küldött szerepelt az ezredrevíziós iratokban.260 Az alegység ekkor Iregnél állomásozott.261 1786 tavaszán az Udvari Haditanács utasítására az ezredparancsnok szigorú felelőssége mellett (Lipszky szándékai és az ezred akarata ellenére) Neu ezredes, az egész adószabályozási vállalkozás akkori igazgatója kifejezett kívánságára 2 forint pótlékkal Pestre rendelték a kataszteri felmérésekhez, ahol egészen 1787 őszéig részt vett a munkálatokban.262 Az ezred fennmaradt iratai szerint Lipszkyt az 1786. 257 Lipszky több esetben úgy került át egyik századból a másikba, hogy nem volt jelen, így ez ténylegesen nem befolyásolta szolgálatát. Az egyes századokhoz történt beosztásait a rendfokozatokkal és szolgálati helyekkel (alakulat neve) 1. a fejezet végén. 258 REISZ 1994. 56-57., JANOVSZKY1892. 120. 259 Borbély-Nagy 1930. 52. 260 ÖStA KA ML HR 4. 1785. 2. őrgy. oszt. 2. szd. 261 ÖStA KA StT HR 4. 1785. november. 262 Az Udvari Haditanács 1786. március 21 -i ülésén foglalkozott Neu ezredes március 17- én kelt pozsonyi jegyzékével, amely a magyarországi és erdélyi alapfelméréshez szüksé­78

Next

/
Oldalképek
Tartalom