Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében - Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése (Budapest, 2002)

5. A MAPPA GENERALIS ELKÉSZÍTÉSE - A metszés (1804-1810) - A térkép szelvényeinek metszése

nyítékát, és a korábbi szerződés pontjainak módosításával aláveti magát a célnak. Az új szerződés az alábbi pontokban rögzítette a térképmetszés körülményeit: 1. Lipszky elengedi Prixnernek a lapok átrajzolását, csakúgy Karacs kifizetését, és részben saját diszkréciója, részben az életkörülményeknek az előző szerződés óta bekövetkezett drágulása miatt csupán a szituáció rézbemetszéséért meghagyja neki a laponkénti teljes 600 forintos összeget; Karáccsal majd külön szerződést kötnek. 2. Prixner már négy éve 1000 forint előleget kézhez kapott, ezt a hatalmas összeget a következő módon kapcsolják az elvégzendő munkához: a) Prixner a metszés megkezdése napjától, amelyet 1804. március l-jében állapí­tanak meg, minden lapnál tavasszal és nyáron öt hónapig, ősszel és télen hat hóna­pig egymás után havonta 60 forintot a hónap első napján előre megkap; ameny- nyiben Prixner egy lap elkészítésével hosszabb ideig késlekednék, úgy a további, havonta 60 forintban megállapított előleget addig visszatartják, míg a lap teljes egé­szében el nem készül; az efeletti összeg a már kezéhez kifizetett 1000 forint számlá­jára addig lesz levonva, amíg az előleget teljesen vissza nem térítette. (Ez nagyjából azt jelentette, hogy az első három-négy lap elkészítésénél törlesztett Prixner). b) A kifizetett előleg után Prixner az a) pontban meghatározott feltételek szerint 80 forintot kap, és minden befejezett lap után egyenleget készítenek vele, és a neki járó fennmaradó összeget a 10. pont szerint kezéhez kifizetik. 3. Prixner elvállalja a tíz lapból670 álló Magyarország-térkép minden lapja szituá­ciójának metszését, az írás kivételével. Egy lapot 600 forintért készít el, és gondos­kodik a szükséges lemezek beszerzéséről, megfelelő vastagságáról, tisztaságáról és finom politúrozásáról, csakúgy a következő hat pontban foglaltak betartásáról. 4. Saját kijelentése alapján kötelezi magát Prixner, hogy — amennyire csak lehet — teljes szorgalommal, teljes művészetével arra törekszik, hogy a szituációt rész­ben karcolótűvel, részben maratással, részben metszővel és más, általa ismert fogással művészete lehető legnagyobb finomságával és szorgalmával kidolgozza, és amennyire lehetséges, teljes művészi igénnyel kivitelezi.671 A metszés tisztasága és finomsága tekintetében mintaként a Liesganig-féle Bukovina-térkép Prixner által metszett lapjai és a Zannon-térkép672 szolgálhat. 5. Különösképpen kötelezi magát Prixner arra, hogy az egész vállalkozás ideje alatt semmiféle más munkát nem vállal el, és magát egyedül Lipszky művének ren­deli alá, annak befejezéséig. Ellenkező esetben minden alkalommal 200 forint bün­670 Ez az adat is megerősíti, hogy a vállalkozás két részét, a Mappa generalist és a Tabula generalist egy nagy mű részeinek kell tekinteni. 671 Rózsa György ebből arra következtetett, hogy a metsző „vegyes technikát” alkalma­zott, vagyis rézkarcot és rézmetszetet is készített, ez a tájkép-műfaj sokszorosított gra­fikát művelőire volt jellemző. RÓZSA 2000. 313. 672 A Galícia-térképet emk'tette PATAKY 1951. 207. 49. tétel, a Zannon-térképet nem sikerült azonosítani. 194

Next

/
Oldalképek
Tartalom