Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében - Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése (Budapest, 2002)
5. A MAPPA GENERALIS ELKÉSZÍTÉSE - A terv és a vállalkozás beindítása, menete - Erdély térképének elkészítése
tették a kért javításokat. Az ugyanakkor biztos, hogy a korrekciót nem azonos alapossággal és igényességgel végezték — sajnos a javításhoz kiadott útmutató erre fel is jogosította őket, a bírálókra bízva a korrigálás mikéntjét —, és ez a térképen belül esetenként egyenetlenségeket okozhat. Ennek alapos vizsgálata a kéziratos térképanyag elemzésével végezhető el. A munkálatok ismertetéséből az is kirajzolódik, hogy mekkora „eredményességgel” fordultak a vármegyékhez azok a magányos, senki által nem támogatott tudósok, akik hasonló vállalkozásra adták fejüket. Erdély térképének elkészítése Lipszky János a magyarországi vármegyéket a Helytartótanács útján kérte fel arra, hogy az általa összeállított vármegyei térképvázlatokat és helynévjegyzékeket kijavítsák. Ugyanezt szerette volna elérni Erdélyben is, ezért 1799. október 10-én az Erdélyi Guberniumhoz fordult ez ügyben.516 Felséges Kormány Szék! Hazafiui indulattul viseltetvén, Magyar, Erdély, Horvath, Tóth, es Gallitzia Országoknak Mérés rajzolattyát (Mappáját) nagy bajjal, szorgalommal el készítvén, s’ Ö Felsége Kegyelmes Fejedelmünk által a Nádor Ispány Ö Felsége közben járása mellett ezen igyekezetemben elő segíttetvén, a mint az itt A. betű alatt lévő ‘s a Magyar Országi Vármegyékhez a Felséges Consiliumtul küldőt utasitásbúl ki tettzik;517 hogy tökéletes Munkát készíthessek, ‘s jövendőben helyes rajzolást világ eleibe botsát- hassak a Felséges KormánySzék előmozdításáért könyörgeni mérészlek, kérvén, méltóztasson kegyesen el végezni, s’ tudtomra adni, hogy oly képpen, mint Magyar Országba meg nyertem, reményihetem e’ Nemes Erdély Országban is? hogy annak utánna minden Vármegyéknek, Székeknek, Districtusoknak különös Mappáit el készítvén, meg igazítás végett le küldhessem. Mely iparkodásom, minthogy a Két Magyar Hazának díszére szolgálni fog, tellyes reménységemet helyheztetem a Nemes Erdély Országi Vármegyek, Székek, s’ Districtusok tudva lévő hazafiui buzgóságokba, hogy a Felséges Kormány Szék által e végett meg szóllítatván, fel tett szándékomba boldogulni fogok. Mely iránt midőn a Felséges Kormány Széknek végezését el várnám, mély tisztelettel maradok A Felséges Kormány Széknek Pesten 10^ Octoberben 1799. alázatos Szolgája Lipszky János mp. Nemes Báró Vétsey Magyar Lovas Regement feö Hadnagya 516 A kérvény egyik jelentősége, hogy a szerző autográf magyar nyelvű levele. Iratgyűjte- mény, 23. 517 A levélhez mellékelt iratokra 1.: Iratgyűjtemény, 15. és 16. 142