Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében - Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése (Budapest, 2002)
2. BEVEZETÉS - A felhasznált irodalom
az évben, a származásban és a beosztásban, mikor Lipszky vállalkozásáról azt írta: „A rendszeres munkálatok sorában fontos lépés volt, hogy 1805-ben [!] Lipszky János, a nádor osztrák [!] származású segédtisztje [!] a kutatásnál ma is használható, részletes országtérképet áhított össze”.12 Az ilyen apróságnak tűnő kérdéseken kívül szintén téves adat rögzült a szerző családjáról, életéről, hibáznak térképészeti munkáinak címe és megjelenési éve, valamint példányszáma meghatározásakor. Éppen ezért a tévedések kiszűrése, pontosítása vagy helyesbítése, valamint a nagy mennyiségű új adat, ismeret vagy összefüggés bemutatása lesz a monográfia egyik fő célkitűzése. A felhasznált irodalom Modern, a térképészet történetének minden aspektusára kitérő magyar nyelvű összefoglalással ma még nem rendelkezünk. Ennek elsősorban az ilyen szintézishez elengedhetetlen részletkutatások és kisebb publikációk viszonylagos hiánya az oka. A térképtörténet egyes személyiségei (pl. Lázár secretarius), korszakai (pl. a 16—17. század) vagy eseményei (pl. katonai felmérések) esetenként túlzottan hangsúlyos szerepet kapnak a tudományág ismertetésében (ennek oka a téma jelentősége és/vagy forrásgazdagsága is lehet), számtalan kisebb-nagyobb tanulmányt — sokszor új eredmények nélkül — szentelnek a preferált résztémáknak, míg más fejezeteket vagy nem is kutatnak, vagy a régi szerény adatokat ismételgetik csupán. A hazai szakirodalom értékét az is meghatározza, hogy megmarad az országos keretek között, és a korábban egységes régió térképészetének bemutatásakor eltekint a szomszédos országok (Ausztria, Szlovákia) jelentősnek mondható feldolgozásaiban szereplő számos adalék hasznosításától. Ugyancsak erősen meghatározza a feldolgozások szempontjait, módszereit és ennek következtében a felvetett kérdéseket és az azokra adott válaszokat az a tény, hogy a térképek történetével elsősorban az előbbi szakemberei, a térképészek, illetve a katonák foglalkoznak, míg az utóbbi művelői, a történészek kevesebb figyelmet szentelnek a téma önálló kutatásának, jórészt a kartográfusok dolgozatai alapján alakítják ki állásfogalásukat az egyes kérdésekben. Ugyanakkor viszont hangsúlyozottan elismeréssel kell szólni azokról az erőfeszítésekről, amelyet a földmérő, térképész és katona kutatók fejtenek ki azért, hogy munkájuk céljának és eszközének, a térképnek történeti hátterét minél alaposabban feltárják, igaz, hogy vizsgálataik elsődleges forrásai mindig a kés% térképek. Talán éppen a kutatásmódszertan és a forráslehetőségek ismeretének hiányából fakadnak a megválaszoladan problémák, amelyhez segítséget az aprólékos történészi kutatómunka nyújthat, feltárva és a 12 DÓKA 1996. 152. 13
