Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös minisztertanács a világháború korában irattani és forrástani megjegyzések - XIII. Megjegyzések a modern technika és ügyintézés kapcsolatairól
tista maradványai teljes egészükben nem érvényesülhettek az uralkodók személyén keresztül, Ferenc József mindössze kétizben elnökölt a világháború alatt közös miniszteri konferenciákon. Egyik alkalommal, 1914. augusztus 19-én arról volt szó, hogy az akkor fenyegetőnek vélt olasz támadással szemben az osztrák és a magyar fővárost, minthogy a vezérkar véleménye szerint a támadást a Monarchiának áz orosz fronton súlyos küzdelmet vivó hadserege feltartóztatni képes nem lenne, erőditményékkel kellene körülvenni*^ 88# Ferenc József a konferencia egybehívásának célját abban jelölte meg, hogy szeretné megismerni e kérdésben a konferencia résztvevőinek véleményét.189• Hasonlóképpen 1915* március 8án, amikor a Monarchia külügyi vezetése végleg leszámolt az olasz semlegesség illúziójával, az uralkodó ugyancsak, azért hivta egybe a közös minisztertanácsot, hogy informálódjék a Monarchia vezető államférfiáinak a válságos helyzetről kialakított véleménye felől, '°' Ezen a koronátanácson^l -vett elsőizben.részt Károly, akkor még mint trónörökös, Trönralépte után minden jelentősebb konferencián ő elnökölt, Igy az 1917* január 22-in is, amelynek tárgya a korlátlan tengeralattjáróharc kérdése volt. Károly azzal nyitotta meg az ülést, hogy Vilmos császár tőle tette függővé a döntést a tengeralattjárók korlátlan harcbavetése ügyében, "Seine Majestát lege Wert darauf., die gegenstándliche Ansicht der Anwesenden zu hören, bevor Er diesbezüglich einen Entschluss fasse." 192. Az uralkodó elnökletével tartott minisztertanács feladatát Ferenc József ijs és Károly is szinte csaknem szó szerint abban látta és u gy jelölte meg, mint ahogyanaz önkényuralom éveiben a császári mimisztertanácsok feladatkörét és működésének szabályait meghatározó, császári instrukció, ^« E felfogás szerint a miniszterek a korona legfőbb tanácsadói, akiket az uralkodó súlyos kérdésekben meghallgat, mielőtt döntését meghozza. Azt, hogy mennyire az abszolutizmus kora monar chájának hatalmi köre nőtt fölébe funkciójában a közös minisztertanácsnak, legvilágosabban az 1917. március 22-i, laxenburgi események igazolják. Ezen a napon két közös miniszteri konferencia is ülésezett. Az egyiken, amelyet Bécsben, nyilván előbb tartottakl94, mint a laxenburgit, Czernin külügyminiszter elnökölt. Az ülést d.e. 1/2 11-kor nyitotta meg és d.u, 1/2 1-kor zárta be, A Monarchia éhínséggel fenyegető, válságos gabonahelyzetét tárgyalták, A másik közös miniszteri értekezleten, amely Laxenburgban ült össze,-^5 Károly császár és király elnökölt, A minisztertanács központi kérdése a békekötés lehetősége s annak formája és feltételei vol— tak*196. A vita lényegében arról folyt, hogy Németország keleti, elsősorban lengyel területekre vonatkozó annexiós igényeit elismervén, 1 ^ a Monarchia miképp kárpótolhatná magát, a lengyel kérdésnek "austropolnische" Lösungja elejtése esetében, Románia rovására és a Balkánon. A vita során kiderült, hogy a magyar és az osztrák álláspont között szinte áthidalhatatlanok az ellentétek. Különösen Tisza formulázta igen élesen a maga, ill, kormánya nézeteit. Úgyannyira, hogy az uralkodó kénytelen volt a konferencia végső határozatának kimondása után, pót-
