Notitia hungáriae novae historico geographica (Budapest, 2012)
Zala vármegye
438 ZALA VÁRMEGYE IV. A vármegyeleírás rövid ismertetése és a szövegkiadás elvei Zala vármegye leírása meglehetősen hiányos, sőt kezdetleges állapotban maradt ránk. Általános része még nem mutat nagyobb lyukakat, de itt is kiütközik a megfelelő adatközlő hiánya. A természetföldrajzi tagozatban (pp. 1-16.) a szerző a szokásos tematikát végigjárva teljesíti a “penzumot”, bár igazi érdekességgel nem szolgál. Egyedül a nyolcadik fejezet emelkedik ki (C pp. 13-14.), ahol Bél a bortermesztéssel és a zalai bor minőségével foglalkozik (ez a téma - nem véletlenül - kifejezett erőssége szokott lenni a leírások természetföldrajzi tagozatának). A politikai tagozatban (pp. 14-25.) a lakosok bemutatása közül a magyaroké csak toposzokból áll, egyedül a horvátoknál van néhány érdekes elem, így Bél megjegyzi, hogy a horvátok gyakrabban taníttatják a gyermekeiket, mint a magyarok, illetve, hogy szinte mindenki tud magyarul közülük. Emellett azt is tudni véli, hogy a magyarok bohmic-ekntk hívják őket, s az elnevezés magyarázatát is megadja (p. 22.). Megemlítendő még a hatodik fejezet, ahol a vármegye uradalmait sorolja fel a szerző (pp. 24-25.). A különleges résznek már a felosztása sem szokványos, ugyanis a szerző az első tagozatban (Membrum I.) járásokra való felosztás nélkül tárgyalja - Muraköz kivételével - a vármegyében lévő “erősségeket és várakat” (valójában a mezővárosokat is), ami egyrészt azt sejteti, hogy nem ismerte a pontos járáshatárokat, másrészt pedig, hogy a falvakról sem tudott semmit, s ezért a leírás végén akart velük foglalkozni, remélve, hogy addigra szerez róluk valamilyen információt. Mint említettük, ez a megfelelő helyi adatközlő hiányának tudható be. A 17 vár, erődítmény, illetve mezőváros leírása (pp. 26-79.) igen szegényes. Kanizsa leírásánál (1. pp. 28-61.) Bél természetesen remekbe szabott előadásban írja le a vár 16-17. századi hadi históriáját a standard történetírók (Istvánffy, Wagner) és mások segítségével, de a korabeli vár és mezőváros leírásával adós marad. A többi város esetében pedig már csak rövidke fejezetekre futja. A várakról szóló “tagozat” a szerzőnek a már fent említett kérésével zárul a revizorok felé, amely szerint a hiányzó várakat és városokat pótolják (1. C). Sokkal biztatóbban indul a második tagozat (pp. 91-143.), amely a Muraközi járást mutatja be. A bevezetésben a szerző számos érdekes információt közöl a járás lakosairól, így ruházatukról, házaikról stb. Ezt követi Muraköz városainak leírása. Az első helyen álló Csáktornya bemutatásában (93-121.) ugyanúgy a történeti múlt dominál (Zrínyi Péter összeesküvése, az itt eltemetett két Zrínyi Miklós - a szigetvári hős és a költő-hadvezér - emlékezete), mint Kanizsánál, de emellett Bél szerencsés módon emeli be Jacobus Tollius (1626-1696) beszámolóját a várról és annak belső berendezéséről, valamint ír a vár és a város korabeli állapotáról, és a várhoz tartozó uradalomról is. Az ezt követő Uj-Zrínyivár vagy Zrínyiújvár leírása (pp. 122-133.) azonban megint színtiszta történelem. A sort az “egyéb mezővárosok” felsorolása zárja (p. 134.). S ezzel a leírás voltaképpen be is fejeződik. Bél - és őt követve a másoló - már csak az egyes járások címeit írja fel, néhol egy-egy szerény bevezetővel megtoldva, s köztük nagyszámú levelet hagyva az esetleges pótlások végett (pp. 135-180.). Az akkurátus másoló a szöveg végén a mutatók “fejlécét” is elkészítette, de a lapok szintén üresen maradtak (pp. 181-186.). Zala vármegye leírása a már említett körülmények miatt befejezetlen maradt, ezért semmiképpen sem tekinthető teljes leírásnak. Helytörténeti értéke csekély - talán az általános rész egyes fejezetei, illetve a Muraközi járás leírása emelkedik ki egy kissé. Meglepő, hogy Bél erről a viszonylag közel fekvő vármegyéről ilyen kevés információt tudott összeszedni. Valószínű, hogy Matolai János, Bél fizetett munkatársa nem jutott el ide dunántúli adatgyűjtő körútja során,35 s Bél nem talált mást, aki segíthetne neki. A vármegyétől sokat várt, de a zalaiak válaszleveléhez csatolt leírás és a javításokat tartalmazó szöveg, mint láttuk, elkeveredett a postán, s valószínűleg nem pótolták a hiányt. így viszont a dunántúli vármegyeleírások között ez a leggyengébb darab, adatszegénységben, hiányokban a töröktől éppen visszafoglalt és még csak éledező vármegyék (Arad, Csanád, Zaránd) leírásaival vetekszik. 35 Veszprém vármegyében biztosan ő volt az adatgyűjtő. L. az 504. oldalt.
