Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A vállalható kompromisszum – A közös szellemi tulajdon
ügypolitika is végső soron a kulturális területen tett engedménytől remélte a megfeneklett vagyonjogi tárgyalásokból a bizalmat teremtő kibontakozást. Amíg a magyar oldal a kulturális javakat tartalmazó vagyonrészek közös tulajdonlásáról való lemondással szándékozott a Monarchia ingatlanvagyonából a magyar részesedést megalapozni, addig az osztrák fél a kulturális és szellemi vagyonra támasztott magyar igények iránti előzékenységgel kívánta a kölcsönös elszámolásból keletkezett magyar aktívumot legalábbis részben ellentételezni. A levéltári jogvita lezárása különösen alkalmasnak látszott az osztrák megegyezési készség demonstrálására. Éppen ezért került sor főként az osztrák pénzügyminisztérium ösztönzésére a polgári levéltári albizottság eredetileg nem is tervezett újabb ülésére 1923. április elején a Budapesten folytatott átfogó pénzügyi-vagyonjogi tárgyalások keretében.146 A budapesti tárgyalási fordulón a három bécsi magyar levéltároshoz a házigazda Országos Levéltárból Herzog József csatlakozott, míg Ausztriát Ludwig Bittner egyedül képviselte. Az osztrák levéltári kormánymegbízott-helyettes azzal a határozott pénzügyminisztériumi felhatalmazással érkezett Budapestre, hogy az osztrák-magyar levéltári egyezmény feltételeinek véglegesítésével teremtse meg a lehetőséget a magyar aktív szaldó kompenzálására. Lényegében ez a pénzügypolitikai háttere a polgári levéltári albizottság három napon át tartott budapesti tanácskozásának, amely meghozta a nagy áttörést az osztrák-magyar levéltári jogvitában. A korszakos eredményt a levéltári anyag tulajdonjogáról kialkudott kompromisszum, a közös szellemi tulajdon fogalmának megalkotása jelentette. A polgári levéltári albizottság 1923. április 6-i közös jelentése mondta ki először, hogy a volt közös levéltárak összes olyan levéltári anyaga, amely a Habsburg Monarchia 1526-1918 közötti központi államigazgatásának hatóságai és magyarországi hatáskörű hivatalai működése során keletkezett, Ausztria és Magyarország megoszthatatlan és elidegeníthetetlen közös szellemi tulajdonát képezi.147 148 A közös szellemi tulajdon elvének kölcsönös elfogadása a levéltári gyakorlatban mindkét fél számára biztosította azokat a jogosítványokat, amelyek az eredetileg igényelt osztrák kizárólagos és magyar résztulajdonosi jogállapotból fakadtak. Ausztria megkapta a közös levéltári anyag saját területen való megtartásának, kezelésének és igazgatásának jogát, Magyarország viszont a bécsi levéltárak mellett állandósított levéltári delegáció révén azonos jogokat kapott hozzáférhetőség és kutatás terén, továbbá reális befolyást nyert a levéltári információszerzést alakító munkálatokra. A közös szellemi tulajdont képező állagokban ugyanis ún. „alapátrendező” munkát és selejtezést csak a magyar levéltári delegációval egyetértésben lehetett végrehajtani. A kutathatósági időhatár módosítása is csak a két szerződő fél egyetértésével történhetett.I4X A közös szellemi tulajdon elvének elfogadása megkönnyítette az iratkiszolgáltatás terén is a megállapodást. A magyar fél mérsékelte követeléseit és feladta igényét két nagy irategyüttes, a provenienciáját tekintve vegyes eredetű „Ungarische Akten” és az Udvari Kamara regisztratúráját alkotó „Hoffinanz Ungarn” egészének átadására. Osztrák részről pedig a kisebb levéltári egységekre támasztott magyar iratkiszolgáltatási követelések többségét (mint pl. a Fraknói grófok magyar királyi oklevelei, Gombos és Izdenczy államtanácsosok hagyatéka, Szamosközy István és Kollár Ádám Ferenc kéziratai, I. Ferenc magánkönyvtárának magyar országgyűlési iratgyűjte146 Vö. 141. sz. irat 147 Vö. 139. sz. irat 148 Vö. 146. sz. irat LVII
