Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)

Okmánytár - I. A magyar békeszerződés előkészítése - 1. Az osztrák békeszerződés előtt

813/1. szám alatt hozzám intézett átiratot " köszönettel vettem. A magam részéről, amint ezt már korábbi átiratomban70 71 jeleztem volt, hajlandó vagyok a felosztás kérdésére vo­natkozó tárgyalásokat haladék nélkül megindítani, és azok folytatására a magyar kor­mány képviseletében dr. Eckhart Ferenc közös pénzügyminisztériumi levéltári levéltár­nokot küldöm ki. Legyen szabad azonban ez alkalommal még hozzáfűzni, illetve pótló­lag azt a javaslatot tenni, hogy a folyamatba teendő tárgyalások az összes közös, illetve Magyarországot érdeklő anyagot tartalmazó levéltárakra és gyűjteményekre is kiterjed­jenek, nevezetesen, hogy a tárgyalások keretébe a közös Külügyminisztérium, Hadi Levéltár, Katonai Földrajzi Intézet, Udvari Levéltár és Udvari Kincstár levéltári anyaga felosztásának kérdése, továbbá az udvari múzeumi gyűjtemények tulajdonjogának tisztá­zása is bevonassák. Amennyiben az Államtanács úgy találná, hogy a felsorolt intézetek levéltárainak átvétele, valamint a megnevezett gyűjtemények felosztása nagyobb számú szakértők és munkaerő bevonását tenné szükségessé, a magyar kormány - magától érthetőleg - készségesen fog akár az egyes intézetekre nézve külön-külön megbízottakat, akár az egész feladat teljesítése céljából több tagból álló bizottságot kiküldeni. A további intézkedések megindításáról mielőbbi szíves értesítést kérek. Budapest, 1919. január 30. MOL K 26 I9I9-XXXVII-1524 (6030/1918) - Eredeti, géppel írt fogalmazvány 23. Budapest, 1919. január 31. A Külügyminisztérium átirata Csánki Dezső országos főlevéltárnoknak a bécsi közös levéltárakkal kapcsolatos cseh törekvésekről 8687/1919. KüM A volt közös Házi, Udvari és Állami Levéltárnak likvidációja jelenleg Bécsben folya­matban lévén, tudomásomra jutott néhány tény, amely érdekes világosságot vet azon célokra, amelyeket a Magyarországnak feldarabolására törekvő államok a közös levéltá­rak tekintetében maguk elé tűztek. A csehek ugyanis, akik tudvalevőleg az általuk megszállott magyarországi terü­letnek java részét megtartani reményük, azon az állásponton állanak, hogy csak a tisztán magyar vonatkozású akták fognak Budapesten az Országos Levéltárba illetőleg a Nem­zeti Múzeumba kerülni. Ezeknek száma azonban nagyon csekély. Az iratok túlnyomó része körülbelül 40.000 csomó olyan, amelyre a csehek is fognak igényt emelni. Az aranybulla, az országgyűlési akták, a vallási akták, az udvari kancellária és helytartóság aktái, az államtanács és konferencia aktái, egyszóval a közjogi akták mind ezek közé tartoznak. A csehek Bécsben már ki is jelentették, hogy nem engedik meg, hogy ezek az iratok Budapestre vitessenek. Szerintük ezeknek az iratoknak a proveniencia elve szerint Bécsben kell maradniok, mintegy semleges osztrák területen az érdekelt államok kiren­delt levéltári tisztviselőinek közös őrizete és kezelése alatt. Ott kell maradniok - a cseh 70 Vö. 13. sz. irat 71 Vö. 6. sz. irat 39 l

Next

/
Oldalképek
Tartalom