Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
IV. Az „új" Országos Levéltár megszervezése, történetének belügyminisztériumi felügyelet alatti időszaka (1874-1922)
hogy az intézmény megnevezése sem változott „államlevéltár"-ra — holott az eredeti szándék ez volt —, hanem maradt az Országos Levéltár név, csupán az állami minőséget jelentő „magyar királyi" jelzővel egészült ki. 1875-ben már ez a jelzős névforma szerepelt a levéltár hivatalos pecsétjén.] Gyakorlatilag azonban, a jelleget és a funkciót, valamint a tartalmat és a nagyságrendet figyelembe véve alapjaiban új intézményről beszélhetünk. A régi és az új Országos Levéltár közötti lényegi különbség az volt, hogy míg előbbinek rendi intézményként legfontosabb, szinte kizárólagos feladatát a jogok és kiváltságok biztosítása képezte, addig utóbbi, a feudális kiváltságok megszűnésével, a polgári viszonyok közepette a történettudományt és a kormányzat tevékenységét volt hivatva szolgálni.8 Az új országos levéltámok személyét sem fogadta osztatlan egyetértés, ahogyan ez várható is volt. Már a képviselőház 1873. február 10-i ülésén, amikor az új levéltár kérdését tárgyalták a honatyák, a pénzügyi bizottság előadója megvádolta a kormányt, hogy a tervezett levéltári főigazgatói állást „valamely politikai védenc" számára kívánja létesíteni.9 Pauler Gyula kinevezésével (bár nem főigazgató, hanem „csak" országos levéltámok lett) a gyanú igazoltnak tűnhetett, hiszen ő egy hivatalban levő miniszter (Pauler Tivadar igazságügy-miniszter) tudományos pályája elején álló, ifjú (33 éves) fia volt. Pauler Gyula 1841-ben Zágrábban született, tanulmányait Pesten végezte. 1863-tól országos levéltámoki kinevezéséig ügyvédként tevékenykedett, közben történeti, elsősorban történelemelméleti kérdésekkel foglalkozott. 1870-ben — tudományos értekezései alapján — a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. Az egyesített levéltár tisztviselői között mindössze egyetlen olyan ember akadt, aki szóba jöhetett volna az országos levéltámoki posztra: Jakab Elek, a Kolozsvárról felszállított főkormányszéki levéltár igazgatója. 1820-ban Szentgericén (Maros szék) született, 1841-től az erdélyi kincstár alkalmazottja, a szabadságharc idején Kossuth-huszárként Bem erdélyi és bánáti hadjáratának résztvevője volt, és másodkapitányi rangot ért el a honvédseregben. A fegyverletétel után nyolc hónapot töltött börtönben, szabadulása után szülőfalujában gazdálkodott. Gróf Mikó Imre mellett 1852-től alkalmanként, majd 1854 végétől rendszeresen titkári feladatokat látott el. Történelmi tanulmányokat folytatott, három kötetben kiadta az Erdélyi történeti adatokat, nagy részt vállalt az Erdélyi * A kérdés legújabb összefoglalásai: Sashegyi, Csánki Dezső, 428.; Lakos, A Magyar Országos Levéltár, 101-103. 9 Miskolczy, Országos Levéltár, 17-18. 96
