Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)

mázták a levéltári anyag fondokra tagolását. Az alapleltározás során az Országos Levéltárban és a többi levéltárban is a hagyományos tagolás szerint vették fel az alapleltárlapokat. Meg kell jegyezni, hogy a levéltári anyag pontos terjedelme az alapleltározás elvégzése után sem volt ismert, mert azt a csomók és kötetek számában mérték fel. Hamarosan áttértek arra, hogy az iratmennyiséget folyóméterben mérjék. A fond fogalmát a következőképpen határozta meg a Levéltári Osztály fondjegyzék összeállítását elrendelő utasítása: „Fondnak tekintjük a regisztratúrát és a gyűjteményt, azaz egyrészt azt a levéltári anyagot, amely valamely személy vagy szerv (vagy kivételesen nagy mennyiségű iratot különlegesen differenciált szervezetben létrehozó szerv esetén annak valamely részlege) működése során szervesen keletkezett és rendeltetésszerűen nála maradt (regisztratúra), - másrészt azt, amelyik különböző személyek vagy szervek működése során keletkezett ugyan, de rendeltetésével ellentétben nem ezek regisztratúráiban maradt fenn, hanem ezekből kiszakadt s valamely más személy vagy szerv valamely más célból gyűjtötte és foglalta össze azokat (gyűjtemény)".142

Az Országos Levéltár már 1957-1958-ban elvégezte a később előírt feladatot, rendszerezte és jegyzékbe foglalta anyagát, azonban sajátos módon. A Levéltári Osztály utasítása szerint valamennyi fondot számmal kellett ellátni, és „a könnyebb áttekintés érdekében az őket létrehozó szervek természete, illetve jellege szerint" tizenhét csoport valamelyikébe kellett besorolni.143 A területi levéltárakban végül az 1960-as években módosult formában valósult meg az utasítás: a fondokat római számokkal jelölt fondfőcsoportokba osztották be. Az Országos Levéltár — az alapelvek betartása mellett — egyedi megoldást választott. Anyagát az ABC nagybetűivel jelölt úgynevezett szekciókra, ezen belül fondokra, fondo- kon belül pedig — ha ez lehetséges vagy célszerű volt — állagokra tagolta. A fondokat csak akkor jelölte szekciónként 1-gyel kezdődően arab sorszámmal, ha nem tagolódtak állagokra. Ha viszont voltak állagok, akkor ezek kapták a sorszámot, a fond pedig sorszám nélkül maradt. Az egy szekción belül valamilyen szempontból összetartozó vagy egymással kapcsolatban lévő fondokat levéltárba vonta össze, és ezek sem kaptak nyilvántartási számot. A szekció betűjele és az állag (állagtalan fond) arab sorszáma képezte a törzsszámot, az állag (állagtalan fond) levéltári jelzetét. Az Országos Levéltár anyagának különböző alapon kialakított szekciói 1958-ban az alábbiak lettek:

142 Levéltári Híradó, 1958/1-2.107-120. Az idézett rész: 109.

143 Levéltári Híradó, 1958/1-2.114-115.

382