Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)

IV. negyedévi tervekkel kapcsolatban: „Az összes levéltári tervek általá­ban igen apolitikusak. A szocialista tervezés fő jellemzője éppen az, hogy a tervek egészében és részleteiben is a politikai szempontot, az időszerű tár­sadalmi hasznosságot kell kidomborítania".16 [Kiemelés tőlem — L. J.] A negyedéves tervekben részletezett egyes munkákra fordítható időkeretet személyekre lebontva órákban kellett meghatározni. A LÓK 1954 közepén módosította a tervezési sémát. Ennek célja az egyszerűsítés volt, és az, hogy biztosítsák a különböző levéltárak egyön­tetűbb tervezését. Negyedéves helyett ezentúl féléves terveket és beszá­molókat kellett készíteni, és órák helyett napokban meghatározni az egyes feladatok végzésére szánt időt. A „Továbbképzés" rovatón elkülö­nítve kellett szerepeltetni a levéltári szakmai, az iskolai és a pártoktatás keretében folyó képzést.17 1956-ra már éves terv is készült, mégpedig a következő módon: először a szervezeti egységek állították össze tervei­ket, és miután ezeket a LÓK jóváhagyta, elkészítették az intézményi ter­vet.18 Később, az 1960-as évektől — a kézi vezérléses központi szakmai irá­nyítás lazulása idején — a levéltár már csak éves terveket és beszámoló­kat terjesztett a főhatóság elé. Az intézmény tervezésének megalapozot­tabbá tételét szolgálta, hogy az ötéves tervezéshez kapcsolódva 1959-ben és 1965-ben tervezési statisztikai segédletet is készítettek, amelyben rög­zítették az egyes anyagtestekben hátralévő feladatokat. Eleinte úgyneve­zett termelési, később intézményi értekezleteken, osztálymegbeszélése­ken a dolgozók is hozzászólhattak a tervek és beszámolók kérdéseihez.19 Az előző részben tárgyaltuk, hogy már 1949-ben elvárták: a tervezés­nél a történettudomány igényeit is vegyék figyelembe. Az Országos Le­véltár 1950-től egyeztette terveit a Munkásmozgalmi Intézettel és az Aka­démia Történettudományi Intézetével.20 Erre 1950 szeptemberében Mérei Gyulától, a szervezés alatt álló LÓK megbízott vezetőjétől felszólítást is kapott.21 Nehéz dolga volt az intézmény vezetésének, mert a marxista-le­ninista történettudomány propagandaszerepet is betöltő műveinek meg­születését gyakran kellett szakmailag nem mindig indokolható rendezési és segédletkészítési rohammunkával elősegítenie. Különösen a főiskolai 16 MOL-XIX-I-l-h-1951-1612-61. 17 MOL - XIX -1 -18 - a - 13-02 OL/1953/1954. (23. doboz) 18 MOL - XIX -1 -18 - a -13-02-02/1955. (28. doboz) 19 Ember, Huszonöt év, 19. 20 Mátray, Országos Levéltár munkája, 14. 21 MOL - XIX -1 -18 - a -1610-2/1950. (16. doboz) 332

Next

/
Oldalképek
Tartalom