Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
VI. Az Országos Levéltár a centralizált szocialista levéltári rendszerben (1950-1970)
országos vonatkozású történeti értékű iratokat vagy azok másolatait; c.) vállalja történeti értékű iratoknak a tulajdonjog fenntartásával megőrzésre való átvételét az iratok tulajdonosával kötött szerződésben megállapított feltételek szerint; d.) őrzi, kezeli, rendezi és az érdeklődőknek rendelkezésre bocsátja a levéltári anyagát és annak használatát tudományos kiadványokkal előmozdítja; e.) az őrizetében lévő levéltári anyagban kutatást végez és véleményt ad levéltári kutatást igénylő történeti és kormányzati kérdésekben az Országgyűlés, az Elnöki Tanács, a minisztertanács, a miniszterek, a Népgazdasági Tanács, az Országos Tervhivatal és az Akadémia számára; más közhatóságok, közhivatalok, köztestületek és közintézmények részére a vallás- és közoktatásügyi rpiniszter utasítására végez levéltári kutatást és ad véleményt; f.) magánszemélyek részére felvilágosítást nyújt, de kutatást nem végez". Az Országos Levéltár fenti feladatkörét jelentősen bővítette az, hogy a tvr. 21-25. §-ai konkrét előírásokat tartalmaztak az állami (tanácsi) szervek (akkor már majdnem minden szerv ilyen volt) iratkezelésére. Ennek alapján jelent meg a közületi szervek (vállalatok) iratainak megőrzéséről és selejtezéséről szóló 185/1951. (X. 23.) MT rendelet, amely általános érvénnyel előírta az öt évnél régebbi iratok selejtezését és a megmaradó történeti értékű iratok levéltárba adását (ezzel mindössze öt évre csökkent az iratok levéltárba adási ideje). A selejtezési munkákban részt kellett venniük a levéltáraknak is, hogy véleményt nyilvánítsanak a „politikai, tudományos, történeti vagy művészeti szempontból értékes iratok kiválasztása tekintetében". Mindez azt jelentette, hogy az Országos Levéltárnak kötelességévé vált, hogy,törődjön a még irattárakban lévő, potenciális levéltári anyaggal is. Az intézmény addig ilyen jellegű munkát gyakorlatilag nem végzett. A jogszabály azonban nem biztosította a levéltár tényleges ellenőrzési jogát a selejtezések felett, és azt sem, hogy beleszólhasson az iratkezelésbe és irattározásba, bár a LÓK előzetesen véleményezhette a minisztériumok által kiadott iratmegőrzési és selejtezési jegyzékeket. Ezután a LÓK, majd a Levéltári Osztály és az Országos Levéltár is mindent megtett annak a szovjetunióbeli alapelvnek az érvényesítéséért, amely a levéltáraknak már az iratok keletkezésének pillanatától módot ad a leendő levéltári anyagok védelmére. Ebben az irányban az első lépést az állami szervek iratainak védelméről és selejtezéséről szóló 45/1958. (VII. 30.) Kormányrendelet tette meg azzal, hogy a levéltáraknak megadta az iratselejtezések ellenőrzésének jogát, sőt, azt is biztosította, hogy a levéltár a kiselejtezésre ítélt iratok közül bármelyiknek a további megőrzését elrendelheti. Emellett az addigi, túl rövidnek bizonyult 328
