Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

V. A kultuszminisztériumi felügyelet és a közgyűjteményi integráció korszaka (1922-1949)

lommal, amikor az ügy állásáról a Tanácsnak beszámoltam. Ezen felül nem is látszott célszerűnek az Esterházy-ügyben történteket papírra vetni, mert közismert volt az a sok indiszkréció, amely a minisztériumban történt. Sőt, Tolnai Gábornak — Tanácshatározat alapján — utasítása volt arra is, hogy mindarról, ami a Tanácsban lefolyik, informálja a minisztert. Erre a Tanácshatározatra azért volt szükség, mert én csak igen nehezen juthattam a miniszter elé, viszont Tolnai vagy a minisztériumban vagy a Kisgazdapártban naponta találkozott és beszélt vele. Ezen felül ifjúkori barátok is voltak. Ezen igazoló fejtegetésemre a vizsgálóbiztostól azt a választ kaptam, hogy az előadottakat nem veheti jegyzőkönyvbe, mert felső utasítást kapott, hogy Tolnai Gábor nevének a fegyelmi ügyben nem szabad előfordulnia. Ezzel kétségtelenné vált, hogy előre elhatároztatott fegyelmi úton való elmarasztalásom. A vizsgálóbiztos által való kihallgatásom után, mely január 21-én éjjel 10-12 óra között folyt le, másnap panaszt tettem Oltványi Imre előtt, hogy az egyik legfontosabb igazolásomat nem vették jegyzőkönyvbe. Oltványi panaszomat elhárította, egyúttal pedig kifogásolta, hogy védekezésem jogászi szellemű és gondolkodású. Nekem már 1944-ben vállalnom kellett volna az Esterházyval kötött szerződés megszegését, és ezzel a kincseknek a magyar nép részére való megmentését. Tehát nekem 1944 végén tudnom illett volna, hogy proletárdiktatúra lesz Magyarországon, és hogy a műkincsek állami tulajdonba mennek át. [A fegyelmi ítélet ellen], melynek cinizmusa meglepett, fellebbezéssel akartam élni, amit Oltványinak bejelentettem. Ő azonban közölte velem, hogy a miniszter hallani sem akar fellebbezésről, és azt úgyis elutasíttatná. Azt javasolta ezért, hogy adjam neki írásban, hogy az ítéletben megnyugszom, melynek ellenében biztosra ígérte, hogy a miniszternél kieszközli nyugdíjaztatásomat elbocsátás helyett. Közölte velem azt is, hogy a miniszter engem mindenképpen internáltaim akar, amit neki nagyon nehéz lesz megakadályoznia, de reményű, hogy sikerül. Az üldözés tehát nem ért véget. Intemáltatás helyett a minisztérium 1949. február 10-én az államvédelmi rendőrséggel őrizetbe vetetett. Előállítottak az Andrássy út 60. alá, ahol Ákos Miklós rendőr nyomozó őrnagy elé vezettek, aki az akkor zajló Mindszenty-Esterházy ügynek is nyomozója volt. Ákos Miklós sajnálatát fejezte ki, hogy elő kellett engem a minisztérium utasítására állíttatnia, mert hisz én voltam az, aki néhány héttel előbb készséggel álltam neki rendelkezésére, mikor az Orsz. Levéltárban tudakozódott Mindszenty prímás felmenőinek nemessége ügyében. Közölte velem azt is, hogy a priusom tiszta. Csak egy feljelentés van ellenem. Eszerint egy angol nő előtt úgy nyilatkoztam volna, hogy egye306