Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
V. A kultuszminisztériumi felügyelet és a közgyűjteményi integráció korszaka (1922-1949)
lanul szentelje idejét a tudományoknak, az irodalomnak, az újságírásnak, vagy esetleg a levéltártól egészen távol eső foglalkozásoknak; a levéltár nem pályát tévesztett, félbemaradt emberek végső menedékhelye, hanem [...] hivatás. A levéltámok rendeltetése nem az, hogy levéltárában érdekességeket gyűjtsön össze, az sem, hogy egy sereg régi írás szövegét nyilvánosság elé hozza, vagy a történeti irodalomban minél több kérdés tisztázásával tegye ismertté nevét [...] — a levéltámok önzetlen gondviselője minden egyes iratnak. Gondoskodik rendjükről, hozzáférhetővé tételükről, védelmükről, a pusztulás megállításáról [.. ,]"93 Részben már szóltunk Herzog konkrét levéltárosi tevékenységéről, e helyen összegezve kiemelhetjük ,a főigazgatósága előtti időszakban teljesített nagyobb jelentőségű feladatait. Rendezte és leltározta a magyar kamarai, a nádori, az országbírói és a régi rendi levéltárak anyagait, többe dmagával vezényelte az új épületbe költözést, majd részt vett a helytartótanácsi, királyi jogügy-igazgatósági iratok rendezésében, a szerb— horvát-szlovén levéltári tárgyalásokon, az Országos Községi Törzs- könyvbizottság munkájában, és a közjogi referens-szolgálatban. Hatalmas anyagismeretet szerzett, amelyet a mindennapi teendők végzésében jól kamatoztatott. Szakirodalmi tevékenysége szorosan kapcsolódott a levéltári anyaghoz és a levéltárügy kérdéseihez. Ha monumentális önálló kiadványokat nem is alkotott (tervezte a magyar kamara történetének megírását a Fontes sorozatba, de ez nem valósult meg), jelentős műveket publikált, többnyire a Levéltári Közleményekben: A magyar kincstár hitelműveletei Grassal- kovich kamaraelnöksége idején, a Magyar kamarai levéltár története, A magyar provinciális tábla, a Magyar levéltári terminológia, A tarcali királyi uradalmi és kincstári szőlő keletkezése stb. Hivalkodásmentes tudományos munkássága főigazgatósága idején meghozta számára az elismerést: a Magyar Tudományos Akadémia 1936-ban levelező tagjává választotta.94 Az Országos Levéltár és a Nemzeti Múzeumi Levéltár egyesítése, levéltár-szervezeti reform, szakmai munkaprogram Herzog József első teendőit kinevezése után az Országos Levéltár és a Nemzeti Múzeumi Levéltár egyesítése jelentette. Egy év múlva, 1935. július 1-jével a vallás- és közoktatásügyi miniszter hat évre a Magyar Nem93 Sinkovics, Herzog József, 410. 94 Sinkovics, Herzog József, 410-413. Herzog életpályájának áttekintése: Kálnoki Kis, Vázlatrajz. 234