Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)
V. A kultuszminisztériumi felügyelet és a közgyűjteményi integráció korszaka (1922-1949)
Az Országos Levéltár és a magyar levélt árügy Amiatt, hogy 1922 nyarán az ország első levéltára a kultusztárca felügyelete alá került, a törvényhatóságok levéltárai viszont a Belügyminisztérium főfelügyelete alatt maradtak, lazultak az Országos Levéltár, illetve a megyei és a városi levéltárak addig is gyenge intézményes kapcsolatai. Egyelőre fennmaradt a levéltári szakvizsga kötelezettsége, ami legalább személyi téren továbbra is valami kapcsolatot jelentett a vizsgákat szervező Országos Levéltár és a törvényhatósági levéltárosok között. Nem szűnt meg az a korábbi gyakorlat sem, hogy az Országos Levéltár kérésre segítséget nyújtott a levéltárrendezési és a selejtezési munkálatok végzéséhez.71 Csánki 1928-ban újból adatgyűjtést kezdeményezett a vármegyei levéltárak állapotáról,72 de ennél lényegesen jelentősebbnek tűnt Klebels- berg törvényhozási lépése. A miniszter 1928. február 14-én nyújtotta be a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéséről szóló törvényjavaslatát, amelyet elfogadása után az 1929:XI. te. cikkelyezett be. A miniszter a javaslat indokolásában — a levéltárügy vonatkozásában — kifejtette: a „törvényhatósági és községi levéltárak [...] anyaga a tudományos kutatásnak szinte teljesen hozzáférhetetlen. A szakszerű kezelés hiánya sok helyen értékes anyag pusztulására, elkallódásra vezetett. Mindez okok szükségessé teszik a levéltáraknak tudományos szempontból a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alá helyezését s az egész levéltárügy sürgős rendezését a szakértő testület által kidolgozandó szabályrendelet alapján". A becikkelyezett törvény 29-31. §-ai ki is mondták, hogy a közhatóságok hivatalos iratait tartalmazó irattárak és levéltárak történelmi jelentőségű anyaguk tekintetében a vallás- és közoktatás- ügyi miniszter, főfelügyelete alá tartoznak, aki a felügyeletet a Gyűjteményegyetem Tanácsa útján gyakorolja. A miniszter felhatalmazást kapott, hogy a szóban forgó anyag biztonságos elhelyezéséről, tudományos szempontú rendezéséről, szakszerű kezeléséről, nyilvántartásáról és a tudományos kutatás lehetővé tételéről gondoskodjon, sőt, megkapta azt a jogot is, hogy az illetékes egyházi szervekkel egyetértésben a hiteleshelyi levéltárak és az egyházi testületek és hatóságok tulajdonában lévő más levéltárak esetében is hasonlóan járjon el. A törvény azt is kimondta, hogy a törvényhatósági levéltárat vezető levéltáros állásra a középiskolai tanári diploma minősít, de véglegesen 71 Vonatkozó iratok pl. MOL - Y 1 - 569/1928., 612/1929., 511/1931., 569/1932. 72 A beérkezett jelentések: MOL - Y 1 - 1056/1928. 225