Lakos János: A Magyar Országos Levéltár története (Budapest, 2006)

IV. Az „új" Országos Levéltár megszervezése, történetének belügyminisztériumi felügyelet alatti időszaka (1874-1922)

gyen az Archivum Regni létesítését elrendelő 1723:XLV. te. rendelkezéseinek, az országgyűlés újabb határozatainak és a levéltári ankét ajánlásainak. Sokat merített külföldön szerzett tapasztalataiból. A munkálat első része a levéltár céljával, második része pedig a cél eléréséhez szükséges eszközökkel, intézkedésekkel foglalkozott.

Pauler az ankét javaslatának megfelelően fogalmazta meg az új levéltár hármas célját és feladatkörét: legyen az iratok biztonságos őrzőhelye, segítse a kormányhivatalok munkáját, és mozdítsa elő a levéltári anyag irodalmi értékesítését. Fontos, hogy az iratokhoz lajstromok, helynév-, személynév- és tárgymutatók készüljenek. A kormányhivatalok munkáját nagyban megkönnyítené, ha — a németországi gyakorlat szerint — a levéltár a vonatkozó iratok rendelkezésre bocsátásán túlmenően az aktuális kérdésről, annak történetiségét megvilágító szakvéleményt is adna. Nemzeti tudományos érdek a levéltári anyag tudományos kiaknázása — folytatta okfejtését Pauler. A tudományos kutatást a levéltár közvetlenül és közvetve is támogathatja, ha személyzete rendelkezik történeti ismeretekkel. Belga, francia és olasz mintára a lajstromok és mutatók publikálását is szorgalmazta. Szerinte a levéltár feladata az ország tulajdonába tartozó iratok visszaszerzése és a törvényhatóságok levéltárainak felügyelete is.

Pauler négy pontban összegezte a célok eléréséhez szükséges tennivalókat, de az ország nehéz pénzügyi helyzete miatt ezek közül csak az azonnal megvalósíthatókra tért ki. Elsősorban javasolta, hogy vonják be az Országos Levéltárba a magyar kincstári (volt kamarai) levéltárat, az erdélyi kincstári levéltárat és a kúria levéltárát. Mint fentebb láttuk, az elöl említett két levéltárat az országgyűlés határozata és az ankét is az Országos Levéltár keretébe tartozónak tekintette, a kúria levéltárát viszont nem. Pauler tehát ebben a kérdésben végül is Török János álláspontját fogadta el. Másodsorban rámutatott arra, hogy a szűk elhelyezés miatt előbb-utóbb külön levéltári épületre lesz szükség. Harmadsorban a legfontosabb teendőnek a megfelelő személyzet biztosítását jelölte meg, amivel kapcsolatban a levéltári anyag rendszerezésének kérdését is taglalta. A magyar történelem fő korszakai szerinti négy osztály felállítása mellett foglalt állást: az első osztályba kerülne a mohácsi vész (1526) előtt keletkezett összes oklevél, a második osztályba a szűkebb értelemben vett Magyarország iratanyaga 1526-tól 1723-ig, a Pragmatica Sanctio koráig, a harmadikba Erdély iratai 1540-től, végül a negyedik osztályban az 1723 és 1848 közötti magyarországi iratok kapnának helyet. Ez a javaslat lényegesen eltért az ankét felvetésétől, amely — mint fentebb láttuk —

100