Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)
Garadnai Zoltán: Magyarország nyugati nyitási politikája (1962–1964)
Magyarország nyugati nyitási politikája 67 kával szembeni ellenszenvét elsősorban azzal magyarázta, hogy az hagyományosan minden európai egyesüléssel szemben ellenséges (elsősorban a németek megerősödésétől tartva), ugyanakkor a fő politikai problémát a nyugati gazdasági sikereknek a kommunista mozgalom vonzerejére gyakorolt hatásában látta. A moszkvai nagykövet után a szocialista kisállamokban szolgálatot teljesítő misszióvezetők is sorra bemutatták az országaikat. A lengyelországi nagykövet megállapította, hogy a lakosság és a kommunista elit között nem csökkent a távolság, amit az is erősít, hogy a lakosság 95%-a hívő katolikusnak tartotta magát, és a földek 86%-a magántulajdonban maradt: „Ebben az értelemben ki lehet jelenteni azt, hogy Lengyelország nem kommunista ország”. A Varsóban szolgálatot teljesítő követ az ország helyzetét ellentmondásosnak értékelte, mivel a politikai egypártrendszer mellett a kulturális életben megmaradt a nyílt belpolitikai viták lehetősége. A lengyelek ugyanakkor egyszerre és egyformán gyűlölik a németeket és az oroszokat, ez azonban a németek felé féloldalas formában jelenik meg, mert a gazdasági teljesítmény miatt tiszteletet is éreznek, és a fiatalok, akik egyszerre kiábrándultak, hívők és nacionalisták, elsősorban az anyagi jólétet keresik. A csehszlovák és a bolgár misszióvezetők elsősorban az ortodox sztálinizmus megmaradását emelték ki, amihez a csehszlovákok esetében a lengyelekéhez hasonló németellenesség társul, miközben a bolgárok számára a fő külpolitikai problémát a Jugoszláviához fűződő viszony, illetve a látensen továbbra is dédelgetett Nagy-Bulgária álma jelenti. A sorban teljesen sajátos helyett foglalt el Románia, ahol a desztalinizáció a nacionalizmushoz kapcsolódott, ami különlegessé tette az országot. A rendszer ugyanakkor a csehszlovák és a bolgár modellhez hasonlóan teljesen sztálinista maradt, a kommunista elit szilárdan kézben tartotta a hatalmat, de a lakosság Romániában is nagyon nyitott maradt a nyugati kultúra (elsősorban a francia) felé. A követ alapvető problémának tartotta, hogy a rendszer diktatórikus jellege miatt szinte semmilyen társadalmi kapcsolatot nem tudott létrehozni, és ezért valójában nincs tisztában a román lakosság valódi véleményével. A budapesti francia követ, Pierre Francfort helyzetértékelése szerint Lengyel- országhoz hasonlóan Magyarországon is a desztalinizáció jelentette a belpolitikai változások lényegét, bár abban az 1956-os forradalom következményei nem játszottak akkora szerepet, mint ahogy azt a francia diplomaták korábban gondolták. A lakosság és a rendszer kapcsolatát apatikusnak értékelte, ugyanakkor a kulturális élet viszonylagos szabadságában látott olyan pozitívumokat, amely a rendszer toleráns jellegét bizonyítja. Összességében azonban a kádári restaurációt sikeresnek és ügyesnek értékelte, és abban Kádár János személyes sikerét látta, de hangsúlyozta, hogy a rendszer számára a gazdasági eredmények azonnal
