Amikor "fellazult tételben fogalmazódott meg a világ". Mo. a hatvanas években (Budapest, 2013)
Tóth Eszter Zsófia: Az esztergályos, a vasutas, a feleség meg a szeretője
TÓTH ESZTER ZSÓFIA zasságuk első percétől kezdve féltékenységi jelenetekkel gyötörte, figyeltette, holott mindenkori munkahelyein megbecsült ember volt, és elsősorban a férfiakkal szembeni tartózkodó magatartása miatt. A házasságból négy gyermekük származott, akik 1938, 1940, 1941 és 1944. évben születtek. Tehát a házasság első percétől kezdve (sőt már előtte) a gyermekek gondja kötötte le minden idejét, amit tetőzött 6 abortusz és egy plasztikai műtét is. Legnagyobb fia utolsó éves egyetemet (közi. mérnök) végzi, 21 éves leányuk a Landler Jenő J[ármű]J[avító] üv. kartonozója, 20 éves fia állatfelvásárló, legkisebb gyermekük középiskolai tanuló. Eltartásukban él a feleség idős édesanyja is. A mintegy 15 szolgálati helyén odahelyezés után 1-2 hónapig különösebb probléma nem volt házaséletükben. Az új gondok, az új hely fokozottan lefoglalták dr. K. idejét. Amikor azonban a helyi ismereteket megszerezte, kezdődött minden elölről, üldözte a feleségét. Ezek megnyilvánulási formái különbözőek voltak. Állandóan gyanúsította a legelső emberrel, akivel akár hivatali, akár egyéb okból beszélgetni csak egyszer is látta. Gyermekei előtt „itt van anyátok bikája” kifejezéssel illette. Ringyónak, 10 filléres vasúti kurvának stb., lealázó sértő megjegyzésekkel illette. A vonatról úgy ráncigálja le az utazóközönség előtt, mint valami rongybabát. Saját lányát utasok, kőtörő munkások és saját személyzete előtt a legtrágárabb szavakkal teszi lehetetlenné, és még olyat is nyilvánosság előtt kikiabál „te nem vagy már szűz, hogy mersz felesége lenni valakinek.” Leánya egyébként menyasszony, munkahelyén igen megbeszélt tisztességes fiatalként van nyilvántartva, szeretik. Ez után az eset után lánya is összeroppant idegileg, és most betegállományban van itthon. Egy-egy ilyen eset után másnap térden állva kér bocsánatot és az ígérete sorozatát teszi, hogy soha többé nem tesz ilyet, 3-4 nap múlva elölről kezdődik minden. Ügy feleségét, mint leányát a durva ütlegelésig, hajráncigálásig és a legtrágárabb kifejezések alkalmazásáig bántalmazza. 23 évi ilyen együttlét a feleségét két alkalommal is öngyilkosság szándékkal foglalkoztatta, azonban [a] gyermekei jövőjéért való aggódás nem engedte ezt megtenni, dr. K.-né végül is ’60 októberében mégiscsak úgy látta, hogy tovább nem bírja, és 50-60 gyógyszertablettát beszedve akart véget vetni ismét életének. A Rákos-patak padján találták meg eszméletlen állapotban, azonban orvosi beavatkozás megmentette az életnek. Ezek után férje ismét bocsánatáért esedezett, felesége hitt neki, de rövid napok után mintha mi sem történt volna, gyűlöletes módon folytatta üldözését családjával szemben. Ez ’60. XII. hó végén olyan tüneteket mutatott, hogy orvosi vizsgálatra kellett neki menni, ahol több napon át feküdt. Amikor hazajöhetett látogatóba, általában éjfélkor jelent meg, és állandó rettegésbe’ tartotta a családot. Ilyenkor el282 ------------------------------------------------------------------------------------------------------------»