Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez 1945–1956 (Budapest, 2007)

Iratok

ezredeshez irányított. Ó teljesen tisztában volt külügyminisztériuma álláspontjával a magyarországi német vagyonokat illetően. Minden esetre nála hagytam egy másolatot arról az írásról, amelyet korábban az Ausztriában tartózkodó amerikai fegyveres erők főparancsnokságának a pénzügyi osztálya állított ki, amelyben egyértelműen rögzítték a számunkra kedvező amerikai álláspontot. Felhívtam Townsend ezredes figyelmét, hogy az általam Gyöngyösi külügyminiszter úrnak átnyújtott jegyzékből egy másolatot Ecker-Racz úrnak már átadtam. 0 kijelentette biztos lehetek abban, hogy amerikai részről minden szükségest meg fognak tenni az osztrák érdekek védelmében. Majd azzal folytatta, hogy amint lehetséges felveszi a kapcsolatot Ecker-Racz úrral a további lépések tisztázása végett. Végezetül az ezredes megköszönte, hogy tájékoztattam az ügyről.

Elutazásom előtt még egyszer megragadtam az alkalmat, hogy Dr. Auer útján tájékoztassam a miniszterelnök urat az ügy végső állásáról azzal a kéréssel, tegyen intézkedéseket, hogy az osztrák tulajdonok orosz részre történő tényleges átadására a bécsi Szövetséges Tanács döntéséig ne kerüljön sor.

A Gazdasági Főtanács és az illetékes szovjet hatóságok közötti budapesti tárgyalásokkal kapcsolatban, a szóban forgó ügyben, a következők jegyzendők meg:

A Dresdner Bank 1943-ban devizajogi célból egy listát készített valamennyi magyarországi vállalkozásról, amelyek akkor német, vagy birodalmi német cégek résztulajdonában voltak. Ezt a listát az oroszok a nevezett bank budapesti fiókjában megtalálták, és ez szolgál a potsdami egyezmény értelmében a magyarországi német tulajdon átadásával kapcsolatos követeléseik alapjaként. A listáról nem sikerült másolatot szereznem. Nem férhet kétség ahhoz, hogy ez a kimutatás nem fogadható el az orosz igények jogi alapjaként. Ezt természetesen nyomatékosan a Gazdasági Főtanács tudomására hoztam. Az e hónap 5-én az orosz parancsnokságon Matjenko alezredes elnöklete alatt megtartott ülésen, ahol ahogy már említettem, én, mint az osztrák érdekek képviselője nem vehettem részt, mind a két részről aláírtak egy jegyzőkönyvet, amelybe - megjegyzem, szigorúan bizalmasan - a magyar bizottság egyik tagjának előzékenysége folytán rövid betekintést nyerhettem. Ebben láthattam, hogy a listán, amelyben az orosz átadásra kijelölt állítólag német, valójában azonban magyarországi osztrák vagyontárgyak szerepeltek, a Creditanstalt minden magyarországi vállalkozásával és részesedésével, egyetlen kivétellel (soproni vasárugyár, amely nyilvánvalóan véletlenül kimaradt) rajta volt. A Creditanstalt fiókjainál azonban volt egy megjegyzés, miszerint a részvények 80%-a de facto német tulajdonban van, és az osztrák kormány feladata, hogy bebizonyítsa, itt osztrák tulajdonról van szó. Ez a nekünk kedvező kikötés, benyomásom szerint nem utolsó sorban a magyar hatóságoknál tett intervencióimra vezethető vissza. A jegyzőkönyvet Matjenko alezredes és két orosz tiszt, továbbá a Gazdasági Főtanács három képviselője írta alá. Az aláírások alatt a jegyzőkönyv végén egy megjegyzés áll, amely szerint a Creditanstalt 80%-ban német tulajdonú. Ezzel kapcsolatban a magyar bizottság egyik

93