Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
IV. A kézművesség és a tanácstagság összefüggései a középkori Hegyalján
IV. A kézművesség és a tanácstagság összefüggései a középkori Hegyalján 171 lentheti, hogy míg a magyar névalakok egyre kevésbé jelölték a foglalkozást, addig a csökkenő arányú latin kifejezések ennél nagyobb valószínűséggel tették azt. Úgy látszik, hogy az oklevelekben latin foglalkozásnevet viselő polgárok szinte mindig kapcsolatban állhatták a mesterséggel, még a középkor végén is, az ebből a szempontból devalválódott magyar névalakok viselőivel ellentétben. Összefoglalva a fentieket elmondható tehát, hogy adataink szerint a magyar és latin foglalkozásnevek csaknem a teljes 15. század folyamán nagyobb tévedés veszélye nélkül felhasználhatónak tűnnek a mesterség megállapításához. A magyar középkor utolsó 20-30 évében azonban ilyen tevékenységre utaló forrásként már egyre inkább csak a latin jelzővel ellátott neveket használhatjuk fel. A kapott eredmények egyébként azt mutatják, hogy a hegyaljai és általában a magyarországi mezővárosok magisztrátusait alkotó polgárok társadalmi helyzetében az általuk esetlegesen gyakorolt kézműves tevékenység is nagy szerepet játszhatott. Egy iparos tehát - leginkább a már említett néhány „sikerszakmával" - hosszú évek munkájának eredményeképpen meg tudta alapozni családja egzisztenciáját. Ennek ellenére - bár lehet, hogy csak a források egyoldalúsága alapján tűnik így - a vizsgálódóban mégis az a kép alakul ki, hogy a társadalmi felemelkedés szempontjából a Hegyalján nem a kézműipar játszotta a legfontosabb szerepet, hanem - ahogyan ezt már említettük - a szőlőbirtoklás és a borkereskedelembe való bekapcsolódás volt ebből a szempontból döntő jelentőségű. Egy nem elsősorban szőlőműveléssel, mint meghatározó ágazattal foglalkozó mezővárosban azonban minden bizonnyal az ipar szerepe is kiemelkedő lehetett.
