Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Budapest, 2017)
IV. A kézművesség és a tanácstagság összefüggései a középkori Hegyalján
IV. A kézművesség és a tanácstagság összefüggései a középkori Hegyalján 167 Ezek a számadatok összességében tehát megerősítik a fenti adatokat. A foglalkozásnevet viselő polgárok legalább 2-3%-kal nagyobb arányban vettek részt a mezővárosi tanácsokban, mint amilyen arányt a településeken betöltött szerepük indokolna, míg a nem kézműves nevet viselők értelemszerűen ugyanennyivel kisebb mértékben kerültek be a magisztrátusba, ahhoz képest, mint amilyen arányt a település lakosságán belül betöltötték. A mesterségnevet viselők nagyjából 48-49%-a lett élete során tanácstag, míg a többi polgárnak csak mintegy 40-41%-a, azaz egy mesterségnevet viselő személynek 8-9%-kal volt nagyobb esélye a tanácstagok közé kerülni. A különbség ugyan nem nagy, de érzékelhető. A pontos számadatoknak a forrásaink jellege miatt sem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani, de úgy gondoljuk, az aránybeli különbségek egyfajta tendenciáról árulkodnak, aminek minden bizonnyal gazdaság- és társadalom- történeti háttere lehet. S mivel ezeket a polgárokat egyedül foglalkozásnevük köti össze egymással, és különíti el a többi mezővárosi polgártól, értelemszerű, hogy ez a háttér kapcsolatban áll a személynevekkel és magával a névadás mechanizmusával is. Ha pedig itt visszakanyarodunk írásunk elején tett megállapításainkhoz, akkor azt az óvatos következtetést kell levonnunk, hogy a foglalkozásnevek a tárgyalt időszakban még nagy valószínűséggel kapcsolatban állhatták a polgárok valódi mesterségével. Az összegyűjtött adatok lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy a foglalkozásnevek elterjedését és tanácsban való megjelenését időbeli síkon is vizsgáljuk. Itt azonban nem tudunk az eddigi módon, azaz azonosított személyek alapján haladni, mivel egyes polgárok gyakran évtizedeken keresztül is felbukkannak és nehézkes őket csak egyetlen időintervallumba számítani. Ezért az egyes nevek említései alapján végezzük el a vizsgálatot, mégpedig úgy, hogy az ismert 875 polgárt takaró 1343 nevet vizsgáljuk. Célunk annak megállapítása, hogy az egyes időszakokban az összes név hány százaléka volt foglalkozásnév és ezek közül hánynak a viselője szerepel éppen a tanácsban. Mesterségnévnek továbbra is csak azt a szűk kört tekintjük, amelyet korábban meghatároztunk. Adataink sajnálatos módon, csak a 15. századtól tekinthetőek folyamatosnak és kiegyensúlyozottnak. A legnagyobb biztonsággal a magyar középkor utolsó bő évszázada vizsgálható. Ezt az 1024 nevet magában foglaló időszakot öt negyedszázados periódusra bontjuk. Személyneveink száma nem ad lehetőséget arra, hogy ennél rövidebb időszakok folyamatait vallatóra foghassuk, így azonban sorrendben 136, 68, 205, 304 és 311 névvel rendelkezünk az egyes periódusokból. Ezzel a módszerrel és ennyi személynév felhasználásával már kimutathatók bizonyos fejlődési tendenciák a foglalkozásnevekkel kapcsolatosan. Itt is meg kell azonban jegyeznünk, hogy a nevek arányai a már említett sajátosságok miatt valószínűleg nem az országos képet mutatják, de a fejlődés vizsgálatához ennek ellenére jól felhasználhatóak.
