Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)
II. A zsidó tulajdonok sorsa
29. Minisztertanácsi előterjesztés a zsidó származású közszolgák nyugdíjának rendezésére 1944. augusztus M. Kir. Pénzügyminisztérium 64.329/1944. szám. Ili. a. MINISZTERTANÁCSI ELŐTERJESZTÉS! A vidéki gettók kiürítését követő időben az ellátási díjakat számfejtő hivatalok jelentései szerint az eltávozott zsidók visszamaradt keresztény családtagjai azt a kérést terjesztették elő, hogy az eltávozott zsidó fajú közszolgálati nyugdíjast megillető nyugellátási járandóságok a visszamaradt keresztény és ellátásra igényjogosult családtagok, nevezetesen a feleség, szülőtlen árváknál a gyám kezéhez fizessenek ki. Ugyanezt a kérést terjesztették elő a Budapesten lakó azok a keresztény családtagok, akiknek férje, illetőleg atyja mint munkaszolgálatos vagy mint internált egyén nem tartózkodik Budapesten. Tekintettel arra, hogy a Budapesten tartózkodó zsidó fajú közszolgálati nyugdíjasok nyugellátásukat ezidő szerint is megkapják, méltányosnak látszik, hogy az ellátásuk az előterjesztett kérelmeknek megfelelően, a vidéken lakóknál a visszamaradt keresztény családtagok, Budapesten pedig a visszamaradt keresztény vallású, illetőleg zsidó fajú családtagok kezéhez kifizettessenek. Az ellátási díjakat számfejtő hivatalok jelentése szerint a vidékről eltávolított, illetőleg a Budapestről internálás, vagy munkaszolgálat okából Budapesten kívül tartózkodó nyugdíjasok nyugellátását, mint ki nem fizethető ellátásokat a posta visszajelenti. A M. Kir. Központi Illetményhivatalnál ezidő szerint havonként mintegy háromezer-ötszáz tételt jelentenek vissza, amely tételeket a M. Kir. Központi Illetményhivatal és hozzá hasonlóan az ellátási díjakat számfejtő más hivatalok is rendelkezés hiányában minden hónapban újból számfejteni és kifizetésre a M. Kir. Postához elküldeni, majd a posta visszajelentése után egyénenként jóváírni kötelesek. Ettől a fölösleges és igen számottevő munkától az ellátásokat számfejtő hivatalokat mentesíteni kellene. Az előadottakra tekintette], tisztelettel kérem a t. Minisztertanácsot, méltóz- tassék határozatként a következőket kimondani. l./A vidékről eltávolított zsidó fajú közszolgálati nyugdíjasok részére esedékessé váló nyugellátásokat a visszamaradt keresztény hozzátartozók kérelmére azoknak kezeihez kell kifizetni, abban az esetben, ha a visszamaradt keresztény családtag hitelt érdemlően igazolja, hogy az eltávolított zsidó 93