Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)

I. Zsidótörvények és zsidóellenes rendeletek a mindennapokban

hitfelekezet tagjai voltak, és nincs ok annak feltételezésére, hogy a nagy­szülők vagy közülük az egyik az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Ennek a rendelkezésnek a célja az, hogy egyes olyan okiratok hiánya, amelyek az érdekelt személy származását egyáltalán nem teszik kétsé­gessé, ne zárják el őt attól, hogy nemzsidó származását közhitelű módon megállapíthassa. Nem fér kétség ahhoz, hogy ennek a mérlegelést kívánó feladatnak megoldására a legalkalmasabb, sőt az egyetlen alkalmas szerv a független bíróság. A 4. § a házasságon kívül született gyermek elbírálása tekinteté­ben tartalmaz az 1941:XV. te.82 9. §-ának és az annak alapján kibocsátott 70.000/1941. I.M. számú rendeletnek83 rendelkezéseihez igazodó magya­rázó szabályokat. A 9. § határozottan megállapítja, hogy attól a személytől, aki a jelen rendelet alapján kiadott igazolványt bemutatja, nemzsidó származásának igazolására sem polgári, sem katonai hatóság további okiratokat vagy ada­tokat nem követelhet. Megvan azonban a hatóságnak a módja arra, hogy alapos kétség esetén az igazolvány tekintetében fennálló észleleteit az iga­zolványt kiállító járásbíróság szerint illetékes kir. ügyészséggel közölje. A kir. ügyészség azután, ha az észleleteket helytállónak találja, megindítja az igazolvány hatálytalanítása iránt a 8. §-ban szabályozott eljárást. A 10. § a m. kir. honvédség által a honvédség tagjai részére kiállított és a gyakorlatban már eddig is kiváló igazolási eszközként használt származási igazolványokat ruházza fel a bíróság által kiállított igazolvány hatályával. Itt is fennmarad azonban a hatóságnak az a joga, hogy esetleges észleleteit az illetékes katonai parancsnoksággal közölje. A 11. és a 12. § egyes különleges igazolási módokat továbbra is fenn­tart. Ezek közül az egyik a nemzsidó származásnak a házassági eljárásban való igazolását szabályozó 70.000/1941. M.E. számú rendelet, amely a há­zasságkötés során - a házasságok megkötéséhez fűződő fontos közérdek folytán - az ún. őskeresztények részére egyszerű nyilatkozattal való iga­zolást tesz lehetővé, az ún. félvérek tekintetében azonban teljes igazolást követel. Ezeknek a szabályoknak a megváltoztatása nem indokolt, mert a teljesen nemzsidó származású személyek igazolását nem volna helyes még a jelen rendelet rendelkezéseinek átvételével sem megnehezíteni, mert ak­kor az érdekeltek kevésbé volnának hajlandók házasságot kötni, a félvérek tekintetében pedig az 1941:XV. te. 9. §-a némileg eltér a zsidókra vonatko­zólag egyébként hatályos fogalom-meghatározásoktól, és így a jelen terve­zet alapján kiadandó félvér-tanúsítvány nem nyújtana az anyakönyvveze­82 A házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. te. kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről. 83 A nemzsidó és zsidó házasságkötések tilalmára vonatkozó rendelkezések végrehajtásáról. 74

Next

/
Oldalképek
Tartalom