Ólmosi Zoltán (szerk.): Mérlegen az ember. Ismeretlen források a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárából a magyarországi holokauszt történetéről (Budapest, 2014)
IV. Mentesítés, mentés
akkor az egyetemi tanulmányait is folytatta, ezért elhatározták, hogy ő dolgozni megy. Tekintettel, hogy abban az időben jelent meg az értelmiségi zsidótörvény, közönséges testi munkásnőként ment el dolgozni, habár az egyik győri keresztény tanítónő képző intézet oklevele kezében volt. A gyár alkalmazásában állott testi munkásnői minőségben 1942. év közepéig. 1941. év augusztus 13-án az újpesti Egek Királynéja római katolikus plébánia hivatalnál kitért, melyről 1136/1941. szám alatt áttérési bizonyítványt is kapott. Ugyanez alkalommal, férjével egyházilag is megesküdött. Kitérését az állami anyakönyvbe is bevezetette, valamint a házassági anyakönyvi kivonat utólagos bejegyzések rovatába is. Ebben az időben már betegeskedett, a megerőltető munka, s a gyár rossz levegője egészségét annyira aláásta, hogy munkáját csak megerőltetéssel tudta folytatni. Egyik munkatársával beszélgetve, ki időközben az orosz fronton eltűnt, annak panaszkodott betegségéről, az azt ajánlotta neki, hogy amennyiben ki van keresztelkedve, a keresztlevelet úgy kell kiállítani, mintha már ő 1939. év előtt kikeresztelkedett volna, s akkor kérheti beosztását annak alapján irodai munkára, ami mégis csak könnyebb, és egészségére is hamarosan helyre állana, majd ígéretet tett, hogy utánanéz a dolgoknak. Nemsokára munkatársa átadta neki Worschitz címét azzal, hogy keresse fel ezt a lelkészt és beszéljen vele, mondja el annak, hogy mit akar, s úgy hallotta, hogy ha lehetséges az beszerzi részére az antedatált keresztlevelet. 1941. december közepe táján felkereste Worschitzot, s elmondotta annak, hogy miért kellene neki. Worschitz azt válaszolta neki, hogy megértésből megkísérli annak beszerzését, pár nap múlva telefonon kereste fel, és majd akkor tájékoztatja, hogy mit tudna csinálni az ügyben, majd elkérte a szükséges adatokat. Megbeszélésükhöz híven pár nap múlva kereste is az összeköttetést Worschitzal, ki azt mondotta telefonon, hogy Thurzó közi hivatalában, a keresztlevél már meg van. Worschitz átadta neki a keresztlevelet, melynek tanúsága szerint ő 1935. évben kikeresztelkedet Leányváron. Worschitz akkor azt mondotta, hogy a keresztlevél 500 P-be került, s kérte az összeget is, de ő azt válaszolta, hogy két keze munkájával keresi kenyerét, annyi pénze nincs, mire Worschitz engedett az összegből, s 300 P-ért átadta neki a keresztlevelet. Hazaérkezve megnézte jobban a keresztlevelet, s azt látta, hogy azon az édesanyja neve, s lakhelye, habár ő pontosan adta meg Worschitznak a vonatkozó adatokat, helytelenül lett feltüntetve, ezért pár nap múlva ismét érintkezést keresett Worschitzal, ki megadta a Miklósi László leányvári lelkész címét azzal, hogy a továbbiakat azzal intézze el. Ő levelet írt Miklósinak, ki ugyancsak levélben személyes megjelenést kért. 1942. január közepe táján kiutazott Leányvárra, s akkor Miklósi átadta neki a helyesen kiállított keresztlevelet. Miklósi ekkor megkérdezte tőle, hogy ki van-e keresztelkedve, mire annak megmutatta az okmányait, melyen át volt vezetve előző ki- keresztelése, és megmondotta annak, hogy csupán egyszeri bemutatásra állás szerzés céljából kell neki ez az antedatált keresztlevél. Még azt is meg185
