Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

Magyarország levéltárügye a felszabadulás után (Balázs Péter)

Magyarország levéltárügye a felszabadulás után 1945 előtt hazánkban a levéltárügyet általános érvényű rendelkezés nem szabályozta, így annak helyzetére a szervezeti széttagoltság és az egységes szakmai irányítás hiánya nyomta rá bélyegét. A kapitalista korszakban a Magyar Országos Levéltár 1874-től 1922-ig a Belügyminisztérium, ettől kezdve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá tartozott. A megyei és a városi törvényhatóságok főlevéltárnokainak főnöke a törvényhatóság első tisztviselője volt, s a törvényhatóságokon keresztül mindvégig a Belügyminisztérium alá tartoztak. A két világháború között a Magyar Országos Levéltár — mint primus inter pares — esetenként gyakorolt bizonyos felügyeleti jogot a törvényhatósági levéltárak felett (felülvizsgálatokat, felméréseket végzett), s a törvényhatósági főlevéltárnokoknak a Magyar Országos Levéltárban szakmai gyakorlatot kellett végezniök. Mindez azonban csak kismértékben hozta közelebb a levéltárakat, amiben az a körülmény is közrejátszott, hogy a Magyar Országos Levéltár a történetírás intézményes művelését tekintette fontos feladatának, a törvényhatóságok levéltárosai viszont idejük jelentős részében közigazgatási teendők — elsősorban anyakönyvi és útlevél ügyek — ellátásával voltak kénytelenek foglalkozni. Az egyházak, üzemek, családok stb. levéltárai felett senki sem gyakorolt •egységes szakmai felügyeletet. A második világháború megpróbáltatásokkal teli éveiben a megyei és a városi főlevéltárnokok egyre fokozódó közigazgatási igénybevételéhez még katonai behívások is járultak éppen akkor, amikor munkájukra az iratok fizikai fennmaradásának biztosítása érdekében is a legnagyobb szükség lett volna. Nem kívánunk itt arról szólni, hogy ennek az áldatlan helyzetnek milyen szerepe lett a levéltárak háborús veszteségeiben, csupán arra szeretnénk rámutatni, hogy a főlevéltárnokok közigazgatási igénybevétele a háború befejezése után is egészen a levéltárügy központosításáig megmaradt, sőt még olyan eset is adódott, hogy a főlevéltárnokot felettes megyei hatósága a levéltártól távolabbi városba, az új megyeszékhelyre helyezte át, ahol feladata — iratanyagától elszakítva — most már kizárólagosan közigazgatási ügyek intézése lett. Ezen a helyzeten kívánt segíteni az 1947. évi XXI. te, amely főbb vonásaiban már 1945 előtt elkészült, és lényegében a magyar levéltárügy polgári színezetű megreformálását célozta, de kodifikálására csak a háború befejezése után kerülhetett sor. A törvény a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alatt véleményező és javaslattevő testületként közel 40 tagból álló Országos Levéltárügyi Tanács létrehozását, a megyei, városi és községi,