Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

EGYHÁZAK LEVÉLTÁRAI

említést (jegyzőkönyvek, bel- és külföldi levelezés, egyéb ügyviteli iratok stb.). Az egyházi jóléti intézmények (szeretetházak, árvaház, agg lelkészek otthona stb.) és egyesületek (bibliakörök, ifjúsági szövetség, énekesek szövetsége, vasárnapi iskola stb.) XX. századi iratai mellett csak töredékes anyaga maradt a baptista bibliai leányiskolának. A levéltár anyagát több letét, illetve hagyaték is gazdagítja. Ezek közül kiemelkedik a levéltáralapító, Kimer A. Bertalan történetíró, Baranyai Mihály teológiai tanár, Csillag István ügyvéd, Tersánszky Vilmos teológiai tanár gyűjteménye, Somogyi János irodalmi hagyatéka, valamint Seres Benjámin családi iratanyaga. A századfordulótól a levéltár nyomtatvány- és fényképgyűjteményt is őriz, s gondoskodik a baptista egyházi lapgyűjtemény (1878-tól német, 1895-től magyar nyelvű is) kezeléséről is. A levéltár feletti felügyeletet az egyház történelmi szakbizottsága gyakorolja. Kedden ós csütörtökön 9 — 13 óráig a levéltár a kutatók rendelkezésére áll. A Magyarországi Unitárius Egyház Levéltára 1055 BUDAPEST, Nagy Ignác u. 4. Tel.: 113-094 Az unitárizmus a XVI. században az akkori erdélyi fejedelemség területén, Kolozsváron keletkezett (az 1568. évi tordai és az 1571. évi marosvásárhelyi országgyűlések törvényesítették). Kezdetben Erdélyben terjedt el, majd a vele szomszédos alföldi területeken (Nagyvárad, Simánd, Belényes, Temesvár, Debrecen, Békés, Gyula, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged), később Pécs központtal a távoli Baranyában is követőkre talált. Ezek az egyházközségek azonban az ellenreformációs törekvések következményeként a XVII. század végéig elpusztultak. Újabb — és azóta is folyamatosan élő — unitárius egyházi szervezkedés a XIX. század második felében azután kezdődik a mai Magyarország területén, hogy az 1848. évi XX. tc. és az ezt megerősítő kiegyezés az unitárius vallást „törvényesen bevett vallásfelekezetnek" nyilvánította, és az ország valamennyi történeti egyházával egyenrangúvá tette. Előbb a fővárosban, majd több vidéki helyen alakult unitárius gyülekezet, amelyek szervezetszerűen az erdélyi anyaegyházhoz csatlakoznak. 1902-ben az új gyülekezetekből megalakul a kolozsvári püspökség IX. (Duna-Tiszamenti) esperessége, és ez, különböző elnevezések alatt, több-kevesebb önállósággal napjainkig összefogója maradt az unitárius egyháznak Magyarországon. Az I. világháború befejeztével 1923-ban a IX. esperesi kör önálló egyházzá, püspöki vikáriátussá alakul és így él 1940-ig, amikor önálló státusa megszűnik, és újra Kolozsvárhoz csatolják. 1945-ben, aII. világháború pusztításainak helyreállítására és az új társadalmi viszonyokba való beilleszkedésre ideig-