Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

EGYHÁZAK LEVÉLTÁRAI

— a szombathelyi püspökség felállításával párhuzamosan — az addigi társaskáptalanból székesegyházi káptalan lett. A káptalan fő jövedelmi forrásai részint a tizedbevételekből, részint az egyre gyarapodó birtokokból származtak. (A török hódoltság idején azonban a Rábán túli birtokokból származó jövedelem erősen megcsappant.) A levéltár anyagát 1820 körüli rendezés alkalmával két részre osztották. Az első részbe sorolták a XVII. század végéig keletkezett iratokat. A rendezés alapja e csomóknál az időrend lett. A második részbe kerültek — most már birtokok szerint csoportosítva — a XVII. század végétől keletkezett iratok, valamint az első részből kimaradt kevés számú irat. Az 1910-es években az első rész irataihoz Bertalanffy Gyula kanonok készített elenchust. A második rész és a később még hozzágyűlt iratok rendezéséről Desics Ignác nyugalmazott vármegyei tisztviselő, káptalani levéltáros gondoskodott az 1894-től folyamatosan végzett rendezés keretében. A II. világháború alatt a székesegyházat súlyos bombatámadás érte, aminek következtében az egyik emeleti helyiségben elhelyezett levéltári anyag rendje is részben felbomlott. A levéltár anyagának mennyisége 40 irat folyó méter. Legrégebbi irata 1224-ből való, Mohács előtti okleveleinek száma 276. A XVII. századig keletkezett, a káptalanra vonatkozó okleveles anyagot a Diplomatarium (1224—1669) tartalmazza. A XVII. század végétől keletkezett iratok az 1 — 115. számú kútfőkbe, az ún. fonsokba nyertek elhelyezést. Itt találhatók meg a káptalani ülésjegyzőkönyvek (1789 — 1880), az egyházmegyei szinódusokiratai (1752— 1824), a canonica visitatiók (1713— 1815), a kanonoki kinevezések. A levéltár őrzi a szombathelyi püspökség alapítólevelét és több püspök, kanonok vagy más papi személy után maradt iratokat, végrendeleteket. Külön fondok tartalmazzák a királyi leiratokat (1748 — 1810), a különféle levelezéseket (1790— 1860), a püspökségi és a káptalani törzsvagyonra, valamint a székesegyházra vonatkozó iratokat, a püspöki körleveleket. A káptalanra bízott különféle alapítványok (a kőszegi árvaház, Benkő, Eölbey, Laki stb.) XVIII —XX. századi számadásai több fonsot töltenek meg. Az országgyűlési és a nemesi felkelési iratokat (1780 — 1820) is külön fons őrzi. A levéltárban iratok találhatók vallásos egyesületekre (Szent Imre Egyesület 1860 — 1940) és egyházi intézményekre (1779— 1885. évi papnevelő intézeti házi es birtokszámadások, egyházmegyei nyomda) is. Iskolákra vonatkozóan elsősorban számadási iratok maradtak fenn (1858—1880). A fonsokba csoportosított anyagban nagyon sok a káptalani birtokok (Vas, Győr, Sopron és Zala megyékben) igazgatásával, a jobbágyok helyzetével (költözködési jog, jobbágyszökések és jobbágyelfogások) és terheivel (urbáriumok, jobbágyösszeírások, szerződések, perek stb.) kapcsolatos irat. A levéltárban helyezték el a káptalani birtokok kéziratos térképeit és egyes gazdasági épületek tervrajzait.