Balázs Péter: Magyarország levéltárai (Budapest, 1983)

Magyarország levéltárügye a felszabadulás után (Balázs Péter)

Területi levéltáraink egy része hosszú időn keresztül nem gondolt arra, hogy a középszinten rendezett iratok mintaállványozásáról is gondoskodjék. Az utolsó évtizedben ezen a téren is kedvező fordulat történt, ami sok esetben a raktárkoszerűsítési munkákkal (szigetelés, Dexion-Salgó állványzat beépítése, dobozos tárolás) járt együtt. Az iratselejtezés az 1950-es évek elején tanácsi levéltáraink egyik fő feladata volt. Ezekben az években a levéltárosok — központi utasításra — a selejtezést egybekötötték a munkásmozgalom szempontjából jelentőséggel bíró dokumentumok feltárásával (ún. kutatóselejtezést végeztek), s ezért elsősorban a két világháború között keletkezett fontosabb közigazgatási irategyütteseket vizsgálták át. A későbbiek folyamán a levéltári selejtezések — a halaszthatatlan rendezési feladatok miatt — háttérbe szorultak, s csak az 1960-as évektől szerepelnek újra nagyobb időkerettel általános levéltáraink terveiben. Ez idő óta ezen levéltárak évente mintegy 2 ezer folyóméter levéltári anyag átselejtezéséről gondoskodnak. A terv összeállításánál ma már a gazdaságosság a fő szempont, azaz a legtöbb kiselejtezhető iratot tartalmazó (pl. árvaszéki, alsóbb fokú közigazgatási, vállalati, pénzügyi) fondok kerülnek selejtezési eljárás alá. A tárcák által kiadott ügykörjegyzékek az esetek többségében a levéltári selejtezéseknél is felhasználhatók, de az egyes fontosabb szervtípusok fondjaihoz (pl, az alispáni, a közigazgatási bizottsági, járási főszolgabírói, községi számadási, árvaszéki, begyűjtési, egyes abszolutizmus kori közigazgatási és jogszolgáltatási iratokhoz) részletesebb és körültekintőbb szakmai útmutatók is készültek. Jelenleg az általános levéltárak, valamint az állami szervek és társadalmi szervezetek szaklevéltárai anyagának még 30% vár átselejtezésre. (Az egyházi levéltárak selejtezhetősógének kérdéseit még ezután kell megvizsgálni.) Meg kell mondanunk, hogy levéltáraink általában nem selejtezhetőnek tartanak sok olyan fondot is, amelyiknek alapos megrostálása nemcsak férőhely nyereséggel járna, de a fond kutathatóságát is elősegítené. Tanácsi levéltárainkban szép számban találunk olyan megyei-járási-városi alárendeltségben álló szervek által létrehozott fondokat, amelyek iratai önmagukban ugyan megőrzendők lennének, de mivel az egyes ügyek a különböző hivatali fokozatokat is végigjárták, valamennyi fokon való megtartásuk felesleges lehet. E nagy szaktudást és körültekintést igénylő selejtezési munka azonban nem előzheti meg az egyes szervek ügyköreinek és az egyes szakágazatok hivataltörténetének alapos elemzését. Jelentős helyet foglal el a levéltárak munkájában az iratanyag nyilvántartását (egyúttal biztonságos őrzését) és a tudományos tájékoztatást szolgáló segédletek készítése. Az 1950-es években a magyar levéltárak teljes anyagáról a biztonságos őrzést és a kutatók tájékoztatását egyaránt szolgáló szintetikus segédlet ún. alapleltár készült. Ezek az egykor hasznos segédletek az iratrendezések, átrendezések, újabb iratátvételek következtében már elévültek, újabbak már nem készülnek. A Magyar Országos Levéltárban az 1527 — 1867