Bikki István: A Magyar Levéltártörténet kronológiája (Budapest, 2000)

Kronológia

január 1. Az Országos Levéltár költségvetési önállósága megszűnik, gazdasági ügyeit a Levéltárak Országos Központja Gazdasági osztálya, majd 1957-től az ebből szervezett Levéltárak Gazdasági Hivatala intézi (-» 1957. április 21., 1968. január 1.). A levéltárügy további centralizációja következtében összeol­vadnak az előző évben, a törvényhatósági levéltárak helyén létrejött közlevéltá­rak. A fővárosi mellett 20 megyei (Győr-Sopron megyében kettő) közlevéltár működik, — egyelőre — és megmarad a debreceni, szegedi, bajai és pécsi önállósága (-> 1952. január 1.). február-március A Baja Városi Közlevéltárban őrzött volt Bács-Bodrog megye levéltári anyagot átszállítják a Bács-Kiskun Megyei Közlevéltárba, Hódmező­vásárhely város levéltárát pedig a Csongrád Megyei Közlevéltárba, április 19. A Levéltárak Országos Központja az 1610-G-17-5/1951. számon kiadott körrendeletében utasítja a területi levéltárak vezetőit, hogy az illetékes­ségi területükre eső nemzeti érdekű magánlevéltárakat (elsősorban az egyházi levéltárakat) látogassák meg, és tapasztalataikról tegyenek jelentést, április 27-28. A Nógrád Megyei Közlevéltár iratanyagát Balassagyarmatról a Pest Megyei Közlevéltárba szállítják. június 5. Közzéteszik az 1016/1951.(VI.5.) Mt. határozatot, amely a papírhulla­dék gyűjtésének fokozása érdekében az állami hivataloknál és vállalatoknál rendkívüli iratselejtezést ír elő. július 1. Az Országos Levéltár Könyvtára élére kinevezik az első önálló könyvtárost. Egyidejűleg az Országos Könyvtári Központ az archivisztika szak számára főgyűjtőhelynek, alapkönyvtárnak jelöli ki. A teljesség igényével gyűjti a levéltártudomány, valamint a magyar vonatkozású történeti segédtudományok könyvészeti anyagát. július 2. Hajdú Henrik volt könyvtár-igazgatót bízza meg a Levéltárak Országos Központja a Fővárosi Közlevéltár vezetésével (^ 1953. január 1.). július 7. Kihirdetik az államtitok és hivatali titok büntetőjogi védelméről szóló 1951. évi 21. törvényerejű rendeletet (—» 1955. február 15.). július 20. Nagykőrös város levéltárát átszállítják a Bács-Kiskun Megyei Közle­véltárba (^ 1972). szeptember eleje Az Országos Levéltárban munkába állnak az első fiatal le­véltárosok, akik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1949-ben megszerve­zett levéltáros szak első évfolyamán végeztek (Benczédy László, Szűcs Jenő, Vörös Antal, stb.). szeptember 30. Kihirdetik az állami szervek iratainak csoportszámos iktatásról szóló 178/1951.(1X30.) MT rendeletet, mely tárgyi alapon kialakított, decimális rendszerben írja elő az iratok csoportosítását (-> 1952. eleje, 1956. június 28.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom