Bikki István: A Magyar Levéltártörténet kronológiája (Budapest, 2000)

Kronológia

az év folyamán Az Országos Levéltár — ez évben is és a következő években is — szisztematikusan folytatja a polgári korszak központi állami hatóságai és hivatalai iratanyagának begyűjtését. Ekkor veszik át többek között a Belügymi­nisztérium általános iratai 1897-1944, illetve elnöki iratai 1867-1944 közötti évfolyamait. — Megkezdődik a levéltár teljes anyagára kiterjedő első átfogó segédlet, az alapleltár készítése. — A Bécsi kapu téri épület egyik termében kialakítják az Országos Levéltár első önálló filmraktárát, amely hozzávetőlege­sen 6000 db 30 méteres filmtekercs befogadására alkalmas. 1950 január 28. A Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete a Belügymi­nisztériumtól kéri, engedélyezzék, hogy egyelőre szüneteltesse működését. Ez gyakorlatilag a szervezet feloszlatását jelenti. március Az Országos Levéltárban megnyílik a helyreállított központi kutatóte­rem. május 18. Megjelenik az 1950. évi I. törvény a helyi tanácsokról (-> 1954. szeptember 20-22.). július 30. Kihirdetik a levéltárakról szóló 1950. évi 29. törvényerejű rendeletet. Legfontosabb rendelkezései: Levéltárak Országos Központja elnevezéssel (a Levéltárak Országos Főfelügyelőségének egyidejű megszüntetése mellett) új országos levéltári hatóságot létesül; az Országos Levéltár és az állami kerületi levéltárak felügyeletét és irányítását a Központ látja el; a megyei, városi és kö­zségi levéltárak, valamint a káptalanok és konventek által őrzött hiteleshelyi országos levéltárak (-> 1970-es évek) megszűnnek, anyagukat az állami kerületi levéltárak veszik át. A tvr. közhatóságok, közhivatalok, köztestületek és közin­tézmények mellett a közületi vállalatok iratanyagát is az állami kerületi levéltá­rak gyűjtőkörébe utalja; elrendeli a magántulajdonban levő levéltári anyag nyil­vántartásba vételét, s erőteljesen korlátozza az ezekkel kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlását az egyházi levéltárak „nemzeti érdekű magánlevéltárakénak minősíti. augusztus 8. Közzéteszik a levéltári tvr. végrehajtásáról rendelkező 1610­26/1950. VKM rendeletet. szeptember A Levéltárak Országos Központja az 1610-47/1950. körrendeletben utasítja a területi levéltárak vezetőit, hogy mérjék fel az illetékességi körükbe tartozó járási és városi tanácsok felállításával kapcsolatos levéltári és irattári változásokat. szeptember-október Fokozatosan kiépül, és megkezdi munkáját a Levéltárak Országos Központja. Feladata (a levéltárügy felügyeletén és irányításán túl): közreműködik a levéltári és irattári vonatkozású jogszabályok előkészítésében; gyűjti a külföld levéltárügyére vonatkozó adatokat; külföldi levéltári szerveze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom