Bikki István: A Magyar Levéltártörténet kronológiája (Budapest, 2000)

Kronológia

főlevéltárost helyettesítette. — A Levéltári Közleményekben olvasható Ila Bá­lint beszámolója a visszakerült gömöri levéltárakról. 1939-1943 A bajai levéltári anyagot különféle épületekből egy helyre hordják, ezzel az elhelyezés megoldódik. A rendezés azonban a második világháború utáni idő­szakra marad. 1930-as évek Az Országos Levéltár kutatóforgalma évről-évre növekszik. 1939-ben 609, 1940-ben 872 hazai kutató keresi fel a Levéltárat, a külföldi kutatók száma 4-15 közötti. — A nagyváradi és szatmári katolikus egyházmegyék magyarországi püspöki és káptalani javait igazgatótanács kezeli, melynek iratai a Szeged­csanádi Püspöki Levéltárba kerülnek. — A kultuszminisztérium kezdeményezi a katolikus plébániák iratanyagának felmérését, és erről összesítések jelennek meg a „Minerva" című folyóiratban. 1940 július 1. A református egyház egyetemes konventjének levéltári bizottsága ha­tályba lépteti a másolási és kutatási szabályzatát. szeptember 30. Az Országos Levéltár jelentést készít a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter számára Mohács város levéltárának állapotáról: kérik a levéltáro­si állás megszervezését, mert az iratoknak nincs gazdájuk, azokat szabálytalanul viszik el a levéltárból. A szemlét itt Szabó István végezte. A polgármester ígéretet tett a helyzet rendezésére. — Hasonló jelentés érkezik Baja város le­véltárából is, ahol már 10 éve nem volt levéltáros, és a selejtezést sem tudják szakszerűen megoldani. október 8. Kihirdetik az 1940. évi XXVI. tc.-t Erdély északi részének vissza­csatolásáról (második bécsi döntés), melynek értelmében Kolozsvár, Szatmár­németi, Marosvásárhely és még egy sor város visszakerül, az itt őrzött várme­gyei és városi levéltárakkal. az év folyamán befejezik munkájukat az 1929. évi XI. tc. 26. §-ában biztosított főfelügyeleti jog alapján az Országos Levéltár kiküldöttei a visszacsatolt felvi­déki, kelet-magyarországi és erdélyi területeken: 16 megyei, 7 törvényhatósági jogú városi, 37 egyéb városi és községi, 95 egyházi és 59 egyéb levéltárat, illet­ve irattárat látogatnak meg. — Új levéltárosok kerülnek a visszacsatolt városok és megyék levéltáraiba. Szatmárnémetiben Kiss Ernő, Kolozsvárott Guoth Kál­mán, Marosvásárhelyen Keller Gyula, Nagyváradon Ort János. — Beszterce­Naszód megye levéltárosa Kopasz Gábor, Gömör-Kishonté Oltvai Ferenc, Há­romszéké Szabó Elemér, Maros-Tordáé Bezerédy Győző stb. lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom