Bikki István: A Magyar Levéltártörténet kronológiája (Budapest, 2000)

Kronológia

dolatát. Csánki Dezső szerint is a megyei levéltárakat a központi levéltárügyi hatósággá előlépő Országos Levéltár alá lenne célszerű rendelni, és hasonló módon kellene összegyűjteni a hiteleshelyi és városi levéltárakat is. 1892 május 10. Felépül Mosón megyében az új megyeháza, ahol a levéltárat is elhe­lyezik. (Az átköltöztetést Ekei Antal levéltárnok irányítja.) az év folyamán Szabolcs megye főlevéltárnoka helyhiányra hivatkozva enge­délyt kér a közgyűléstől az 1880-1882-ben kiselejtezett iratok megsemmisítésé­re. A közgyűlés nem járul hozzá. Felépül a megyeháza új épülete Nyíregyházán, ahol a levéltárat is elhelyezik. (Itt működik egészen az 1973. évi átköltözésig.) — A Csáky-család kassai és illésfalvi (Szepes m.) levéltárát, valamint a szintén ide tartozó Palocsay-Horváth-család iratait Lőcsére szállítják. Ezzel a teljes gyűjtemény koncentrálása befejeződött. 1893 az év folyamán Az 1893. évi LIII. tc. 53. §-a elrendeli, hogy a birtokrendezési térképeket és főkönyveket az illetékes törvényszékek irattáraiban kell őrizni, így a belügyminiszter az igazságügyminiszterrel (23 270/1893. IM és 44 384/1893. BM rendeletek) együtt elrendeli, hogy a levéltárban lévő iratokat haladéktalanul adják át a törvényszéknek. — Kemény Lajos a Történelmi Tár­ban közzéteszi a kassai városi levéltár 16. században készült lajstromát. 1893- 1896 Kecskeméten felépül — Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján — az új városháza, ez lesz a városi levéltár új otthona is (-> 1897). 1894 szeptember 16. Mosón megyében a főispán a levéltári kezelői szakvizsga leté­tele után kinevezi Szélessy Károly aljegyzőt levéltárnoknak. Ékei Antal részle­tes leltár kíséretében adja át az anyagot utódjának. december 9. I. Ferenc József szentesíti az állami anyakönyvekről szóló 1894:XXXIII. tc.-t (-> 1895). ez évben nevezik ki Pauler Gyulát országos főlevéltárnokká. 1894- 1895 Dobray László városi főjegyző és Vaday Károly rendezi Kecskemét levéltárát. — Desics Ignác ny. vármegyei tisztviselő, káptalani levéltáros rendezi a Szom­bathelyi Káptalani Levéltár 18. század elejétől származó iratait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom