Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - II. A feudális magyar államszervezet

egy-egy megye nemeseinek „meghirdetett" közgyűlésével, „proclamata congregatio"jával, amelyen az ítélkezés mellett tanúbizonyításokat is lefolytattak és sok más ügygyei is foglalkoztak. A megye a XIII. század első felében megszerzett bírói önkormányzati joghatóságát a megyei törvényszék (sedes iudiciaria, állandóan használt rövidítéssel: sedria) útján gyakorolta. Hatásköre meglehetősen korlátozott volt, mert a nemesek minden fontosabb ügyükben a kúriához fordultak. Birtokjogok és kiváltságok feletti ítélkezés nem tartozott feladatkörükbe. A megyei törvényszék illetékessége a megye minden lakójára, nemesekre és nem nemesekre egyaránt kiterjedt. (Voltak ez alól felmentések. Mátyás azonban az effajta kiváltságokat megszüntette.) Elsőnek (már a XII. században) az egyháziak szerezték meg azt a jogot, hogy a birtokaikon élők felett maguk bíráskodhassanak. A XIV. században a világi birtokosok jobbágyai is uruk bírósága, az úriszék (sedes dominalis) elé tartoztak. Súlyosabb bűncselekményekben azonban (gyilkosság, gyújtogatás, rablás) a megye törvényszéke ítélkezett, kivéve, ha a földesúr ún. szabad ispánságot, illetve pallosjogot (ius gladii) kapott a királytól. A legfőbb bírói hatalom a királyt illette meg. Kezdetben ő maga személyesen, megyéről megyére járva, „látott törvényt". Ám nagyon kevesen juthattak elébe. Ezért Szent László megyénként 2-2 királybírót küldött vidékre. A várispán udvarában a latrok felett ítélkeztek. Ősi magyar nevük billogos (latinul bilochus) onnan származik, hogy a király trónon ülő alakját ábrázoló pecséttel (billog) végezték az idézést. (Egyetlen ilyen törvénybe idéző pecsét, billog maradt ránk, amelyen I. András képe látható. A veszprémi Bakony Múzeum őrzi.) A királybírák intézménye a XIII. század idején kiveszett. A székely és az erdélyi szász királybíráknak, akikről alább lesz szó, nem volt közük a korai Árpád-kori királybírákhoz. A király személyének képviselete a legfőbb bírói hatalom gyakorlásában probléma volt a feudalizmus egész korszaka folyamán, mert az ügyek szaporodtával, az országból való gyakori s néha hosszas távollétével a királynak mind kevesebb lehetősége nyílt az ítélkezésre. A nádor hatásköre, aki a királyt bírói minőségben szinte kezdettől helyettesítette, a XII. század során már az ország valamennyi lakosára kiterjedt. A XIV. században a nádor bejárta az országot. A XV. századtól kezdve azonban ismét az udvarban ítélkezett (praesentia palatinalis). A praesentia annyi, mint jelenlét. A perbe idéző oklevelek a király személyes jelenlétét akkor is hangsúlyozták (vagy éppen ezért hangsúlyozták), ha a király személyesen nem jelenhetett meg. Azokat a bíróságokat, amelyek a király - vagy a királyt helyettesítő személy - jelenlétében folyó perekben ítélkeztek, jelenléti, praesentia-bíróságoknak nevezték. Három ilyen királyi bíróságról tudunk a Mohács előtti századokban. Az országbíró, mint a királyt helyettesítő bíró elnökletével működő bíróság neve praesentia regia volt. A kivételezett személyek felett vagy különlegesen fontos ügyekben a királyi különös jelenlét (specialis praesentia regia) bírósága ítélkezett. A XIV. század végén már ennek a bíróságnak is megvolt királyhelyettesítő elnöke, a