Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Negyedik rész - XII. Levéltári rendszerek

nyoktól függően különböző módon történt, általában azonban megállapítható, hogy a rendezők nem vették tekintetbe az iratok provenienciáját, hanem pertinencia szerinti sorozatokat alakítottak ki, induktív úton. Ezzel az anyag tagolásában legtöbbször a régi megyei szervezet nyomait is eltüntették. Deduktív eljárásról akkor beszélünk, ha a levéltáros a fogalmak rendszerezéséből indul ki, s az iratokat azután az elméletileg megkonstruált rendszer egyes kategóriáiba osztja be. A XVIII. század második felében számos olyan (főként francia és német) levéltártani munka jelent meg nyomtatásban, amelynek szerzője általános sémát ajánlott a levéltárak anyagának rendezésére, olyan racionális sémát, amely alkalmas lenne bármely levéltár bármely korú anyagának használhatóvá tételére. E munkák, az addigi levéltári gyakorlatnak megfelelően, figyelmen kívül hagyták az iratok provenienciáját, és csak tartalmi vonatkozásaikat, pertinenciájukat vették tekintetbe. A pertinencia szerinti sorozatokat azonban nem egy adott levéltár anyagának elemző vizsgálata alapján, praktikus-induktív úton ajánlották létrehozni, hanem ellenkezőleg, megkísérelték elméletileg, deduktív úton azt a logikus tárgyi rendszert kidolgozni, amelybe minden elképzelhető tárgy belefér, amelynek kategóriáiba tehát valamennyi irat beosztható. Ilyen rendszert dolgoztak ki a párizsi nemzeti levéltárban a francia forradalom győzelme után, az oda beáramló nagy tömegű, részben eredeti összefüggéseiből, rendjéből kiforgatott, sokszor töredékes, hiányos állapotban levő levéltári anyag rendezésére. A gyakorlati munka során azután a párizsi nemzeti levéltárban nem bontották fel teljesen a proveniencia szerinti irategyütteseket, hanem sokszor egész szerves fondokat többé-kevésbé szétbontatlanul az elméletileg megkonstruált séma szerinti „szekciók" egyikébe vagy másikába sorolták be. A pertinencia elvének e deduktív módon való alkalmazása a XIX. században általánosan elterjedt. Miután a francia forradalom a régi államapparátust szétzúzta és az előjogokat eltörölte, a levéltárakat pedig nyilvánossá, az állampolgárok számára hozzáférhetővé tette, megszűnt a forradalom előtti levéltári anyag rendezésénél a jogi-gyakorlati szempont elsőbbsége, a történettudomány érdekeinek pedig egy logikus, egységes és átfogó rendszer jobban látszott megfelelni a régi, induktív, a feudális jogok biztosítását szolgálni hivatott rendszereknél. A deduktív rendszerek szélsőséges példájaként említhető a badeni őrgrófságban 1801-ben általánossá tett rendszer, ami ott addig volt érvényben, amíg 1888-ban át nem tértek a proveniencia elvének alkalmazására. Ebben a rendszerben az iratfajták szerinti, a területi és a tárgyi pertinencia szempontjai különböző szinteken érvényesültek. A badeni központi levéltár anyagát mindenekelőtt négy osztályra osztották: az elsőbe kerültek az oklevelek, a másodikba az akták, a harmadikba a számadások s végül a negyedikbe az ügyviteli könyvek. A következő rendezési szint az egyes osztályok anyagának főcsoportokra bontása volt, topográfiai alapon: az egyes községekre vonatkozó anyagot a megfelelő község főcsoportjába osztották be, míg azokat az iratokat, amelyek az egész tartományra vagy annak egy-egy részére vonatkoztak, a területek szerinti főcsoportokba vonták össze. Végül a harmadik szint az egyes főcsoportok anyagának tárgyi csoportokra bontása volt: felállították a tárgyi címsza-