Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)
Negyedik rész - XI. A levéltárak és az iratképző szervek kapcsolata
szakembereknek, tudományos kutatóknak - a jövőben, esetleg évszázadok múlva is szükségük lesz majd, gyakorlatilag lehetetlen. A célnak egyébként legjobban az a definíció felel meg, amely a tudományos érdeklődést tágan értelmezve, minden szakterület igényére tekintettel van, s lehetővé teszi a kis és nagy közösségek életére, életkörülményeire, a különböző jogi személyek működésére, valamint a kisebb és nagyobb területi egységekre vonatkozó adatok összegyűjtését, tehát nemcsak az átfogó jellegű történetírás, hanem a helytörténet, hivataltörténet, üzemtörténet stb. számára is forrásbázist teremt. (Az 1969. évi 27. sz. tvr. is lényegében ezt a meghatározást alkalmazta.) Az iratok történeti értékének megállapításához azonban ezek az általános jellegű szempontok csak nagyon hozzávetőleges eligazítást nyújtanak. Éppen ezért az iratok történeti értékének megállapításával, mint elméleti problémával, a levéltári szakirodalom önállóan általában nem foglalkozik, ezt a kérdést szinte mindig csak az iratok selejtezésével, a történeti értékű iratok kiválogatásával kapcsolatban elemzi, s elsősorban az iratok értékrendjét - egymáshoz viszonyított értékét - meghatározó, illetve befolyásoló tényezőket vizsgálja. Az irat értéke a benne foglalt adatok, tények jelentőségétől, vagyis a tartalomtól függ. A tartalom, és ebből adódóan az irat értéke pedig nem véletlenszerű, hanem a létrehozó szerv által végzett feladatok gazdasági, társadalmi, politikai jelentősége, az adott szervnek az államigazgatás rendszerében, a gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális élet egészében elfoglalt helye alapján eleve meghatározott. Ugyanezt tapasztaljuk egy-egy szerven belül, a szervezeti egységek (főosztályok, osztályok stb.) vonatkozásában is. Az iratok legfontosabb tartalmi jegyeit - eleve feltételezve, hogy a társadalom működésének alapvető feladatait ellátó szervek iratai nyilvánvalóan értékesebbek, mint a kisegítő vagy részfeladatokat ellátó szerveké - a következőkben foglalhatjuk össze: - az iratok rendeltetése (a legértékesebbek azok, amelyek a szerv alapvető tevékenységét átfogóan tükrözik); - a tartalom újszerűsége, sűrítettsége, egyedisége (a legértékesebbnek azok az iratok minősülnek, amelyek új vagy egyetlen bizonyítékai egyes fontos eseményeknek, vagy pedig legjobban jellemeznek valamely történetileg jelentős helyzetet, állapotot); - annak az eseménynek, illetve feladatnak a fontossága, amelynek előkészítéséről, végrehajtásáról stb. az irat szól. Lényegesen befolyásolhatja az irat értékének alakulását a létrehozó szervnek (szervezeti egységnek) a többi szervhez (szervezeti egységhez) való kapcsolata (alávagy fölérendeltségi viszonya) is. Ennek megfelelően beszélhetünk az iratok önmagukban, illetve körülményeikben meghatározott értékéről. Ez utóbbi attól függ, hogy mennyire tükröződik vissza az irat más fondképzők anyagában, illetve a fondon belül az egyes szervezeti egységek irataiban. (Ún. „visszatükröződő" iratok pl. a felügyeleti hatóságoknak megküldött jelentések, tervek, beszámolók; vagy az irányító szerv körlevelei, utasításai stb.)