Komjáthy Miklós: Levéltári ismeretek kézikönyve (Budapest, 1980)

Második rész - VI. Gazdaságirányítás és gazdasági szervek 1945 után

Az 1950-es évek elején a belkereskedelem szervezetét, a vállalatok, középirányító szervek hálózatát szigorúan területi alapon építették ki. A minisztériumi irányítású vállalatok döntő többségére is ez vonatkozik. A nagykereskedelmi vállalatok általában igazgatóságnak, főigazgatóságnak nevezett középirányító szervek felügyelete alatt állottak (pl. TÜZÉP, Áruházi, Csomagkereskedelmi, Üdülőellátó Igazgatóság, Ruházati, Vegyianyag, Vas- és Műszaki stb. Főigazgatóság működött). A nagykereskedelmi vállalatok földrajzilag elhatárolt területükön belül látták el a kiskereskedelmi vállalatokat áruval, a kiskereskedelmi vállalatok csak a területileg illetékes nagykereskedelmi vállalattól vásárolhattak. Ez a rendszer - sok változása ellenére lényegében 1968-ig fennállt. Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével a minisztériumi felügyelet alatt álló kereskedelmi vállalatok területi korlátozása megszűnt. Elvileg a kiskereskedelmi vállalatok szabadon választhatják meg, hogy honnan vásárolnak. Megszüntették az igazgatóságokat, a Belkereskedelmi Minisztérium és a nagykereskedelmi vállalatok között nincsenek középirányító szervek. A belkereskedelmi vállalatok egy része budapesti központtal, országos hatáskörben (pl. OFOTÉRT, Óra- és Ékszer Kereskedelmi Vállalat stb.), másik része nagyobb földrajzi egységek szerint (pl. ruházati, élelmiszer, vegyi áru kereskedelmi vállalatok) tevékenykedik. A külkereskedelemben a korábbi szervezeti forma megmaradt, de 1968-ban egy tekintetben alapvető változás történt. Megszűnt a Külkereskedelmi Minisztérium által irányított vállaltok export-import privilégiuma, a legjelentősebb nagyvállalatok, szövetkezetek önálló külkereskedelmi jogot kaptak. Lehetőség van arra is, hogy több vállalat, illetve szövetkezet közös külkereskedelmi vállalatot szervezzen. 7. A szövetkezetek Magyarországon a felszabadulás előtt csak a felülről szervezett, nagybirtokosok és nagygazdák befolyását érvényesítő fogyasztási, értékesítési és hitelszövetkezeteknek volt jelentősebb szerepük. A mezőgazdasági termelést is közösen vagy részben közösen végző szövetkezetek nem támaszkodhattak hagyományokra. A tőkés korszakból örökölt jellegzetesen kapitalista szövetkezeti szervezetekben, amelyeket jól szervezett, nagy apparátussal dolgozó központok vezettek, sokszor elhomályosult a szövetkezeti mozgalom lényege, a kis egzisztenciák önkéntes társulásán alapuló, választott vezetőségekkel irányított kollektivitás, mely a kis tulajdonosok számára is biztosítja a nagyüzemi szervezettség előnyeit. A nagyüzemi szervezettség (országos hálózat, központi beszerző, feldolgozó és elosztó részlegekkel) megvolt, de a felülről lefelé épített szervezet elmosta a demokratikus lényeget, a központok és a helyi kis tagszövetkezetek kapcsolatára sokszor a központok túlsúlya nyomta rá bélyegét. Országos hálózatra támaszkodott a Hangya Szövetkezeti Központ, amely a falu és város közti árucserét bonyolította le szinte minden községben felállított, vegyeskereskedés jellegű boltjaiban. Hasonló országos szervezet volt a Magyar Mezőgaz-