Lakos János: A köziratok levéltári értékelésének kérdései (Budapest, 2002)

I. rész A levéltári értékelés problémája az elmúlt 20-30 év kül- és belföldi szakirodalmában

népgazdaságilag jelentős vállalatokat, üzemeket, tudományos, kulturális intézeteket. A másodikat a regionális és helyi jelentőségű üzemek és intézmények alkották, amelyekből azonban csak mintavételre kiválasztott regisztratúrák kerültek levéltárba. A harmadikba az egyesített selejtezési eljárással kiselejtezhető regisztratúraképzők kerültek, amelyek az átmeneti levéltárakban (Verwaltungsarchiv) csak bizonyos ideig őrizhetők meg, hiszen tevékenységük a felettes szervek iratanyagában tükröződik. 1971 és 1973 között kidolgozták a fondok rendszertanát és ennek besorolási katalógusát (Rahmensystematik, Rahmenkatalog). Ez az állam és a gazdaság szerkezeti felépítése szerint tagolódott, és állandóan követte a szerkezeti és szervezeti változásokat. A rendszertanban a regisztratúrákat három típusba sorolták, amely a) az ipar, b) az iparon kívüli anyagi szféra, c) a nem anyagi szféra regisztratúráit tartalmazta. Mindegyiken belül megadták a regisztratúraképzők listáját (szervjegyzék), a regisztratúraképző típusok nomenklatúráját és az első értékkategória regisztratúraképzőinek áttekintését. Ennek alapján egyes levéltárak a maguk számára konkretizálták az illetékességi körükbe tartozó szervek jegyzékét. Ez megteremtette a levéltárak közötti illetékességi kör elhatárolásának lehetőségét. 1973-ban a központi levéltár-igazgatóság kiadta a "tipikus iratkategóriák egyszerűsített selejtezési jegyzékét." A jegyzékek az irattári tervekre épültek, és tételenként megadták az őrzési időt. Ezeket az iratképzőknél, valamint az átmeneti levéltárakban vezették. A tömegesen képződő aktáknál a módszeres vagy a véletlenszerű, reprezentatív kiválasztás szisztémáját alkalmazták. A selejtezési jegyzékektől különböztek a levéltári jegyzékek. Ez a véglevéltár értékelési segédlete, ami már a levéltárilag feldolgozott iratanyag tételeit tartalmazta. A regisztratúrák 30-40 %-a vált levéltári anyaggá, míg helyi szinten ez 10-20 %-ot tett ki. Azt már a levéltári munka "slamposságaként" értékelte Botho Brachmann, hogy ezek a jegyzékek az állami központi szervek 40-50 %-áról készültek csak el.

39 A levéltári fondokat értékük alapján szintén három (meseszám!): A, B, C kategóriába sorolták. Az állami levéltárakban ezek aránya 1:2:2, a nagyobb városi levéltárakban 1:4:5.

40