Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)

Dokumentumok

tárgyalások folytatásának erőltetését". Tekintettel arra, hogy a tárgyalások napirendjén osztrák érdekű pontok fele-fele arányban szerepelnek, és ez ideig helyesen domborítottuk ki, hogy a tárgyalások a kölcsönös érdekek és előnyök alapján történjenek, véleményem szerint nincs szükség arra, hogy itt különleges nyomás történjen az osztrák kormányra. Az emlékeztetőben megemlített kiskorúak ügye tárgyalás folytatása valószínűleg a jelenlegi kilátások szerint saját erővel elérhető. A határzár ügye Véleményem szerint ez az ügy egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a Szovjetunió közbelépését kérjük, és nincs is szükség rá. Ebben a kérdésben a mi pozíciónk nagyon erős, és ez ideig is minden támadást visszavertünk és minden beavatkozást visszautasítottunk. Ha a Szovjetunió ebben a kérdésben interveniálna, akkor ez alkalmat adna az osztrákok számára arra, hogy mindazt az elavult, megcáfolt érvet újra kitálalják, amit mi eddig magunk elutasítottunk. Az osztrákoknak alkalmat adnánk arra is, hogy a Szovjetuniót kérjék fel közbelépésre, illetve közvetítésre, hogy a határzár kérdésében tegyünk engedményeket. Véleményem szerint a határzár-kérdésben nekünk arra kell törekednünk, hogy az egész kérdés jelentőségét lecsökkentsük, és ne engedjük magunkat az olyan osztrák érvektől megijeszteni, hogy ez az osztrák-magyar viszony legfontosabb kérdése. A sport- és kulturális bojkottot lényegében megtörtük. Igaz, hogy az osztrák hivatalos szerveknél, főleg a kultuszminisztériumban, továbbra is találkozunk makacs ellenállással, de azt lassan és biztosan visszaszorítjuk. Jelenleg számos kulturális rendezvényt volnánk képesek Ausztriában megrendezni, ha a hazai illetékes szervek nem volnának olyan lassúak, tehetetlenek, bürokratikusak, amelyek megkötik a kezünket és gátolják az előrehaladásunkat. Ezen a területen most minden feltűnő közbelépés inkább árthatna, mint használna, mert az osztrákok előtt az a látszat keletkezhetne, hogy nekünk valami hátsó gondolataink vannak, és valami olyan kulturális kapcsolatokra akarjuk őket rákényszeríteni, ami csak egyoldalúan a magyaroknak előnyös. Amikor mi ma taktikailag azt hangoztatjuk, hogy az osztrák magatartás nevetséges a kulturális kapcsolatok kérdésében, hiszen a franciák, angolok, olaszok megelőzik őket, nincsenek olyan skrupulusaik, mint nekik, és ők le fognak maradni, mikor azt hangoztatjuk, hogy mi szívesen látjuk és kívánjuk az osztrák-magyar hagyományos kultúrkapcsolatok újjáélesztését és továbbfejlesztését, de ez nemcsak nekünk, hanem az osztrákoknak is érdeke, és ha ők ez elől elzárkóznak, mi megleszünk nélkülük is, akkor furcsának tűnik fel, hogy mi a Szovjetunión keresztül panaszt teszünk, hogy ők gátolják a kulturális kapcsolatokat. Véleményem szerint a fenti kérdésekben nem indokolt a szovjet támogatás kérése. Viszont helyesnek tartom, hogy a legfontosabb kérdésekben hívja fel a Szovjetunió az osztrák kormány figyelmét, hogy kívánatosnak tartaná az osztrák magatartás megváltozását. Ezek a kérdések: 1. ) Münnich-Raab találkozó létrejötte. 2. ) A nemzetközi szervezetekben Ausztria magyarellenes magatartása. 3. ) Az Ausztriában folyó magyarellenes rágalomhadjárat és ellenséges tevékenység beszüntetése.