Gecsényi Lajos: Iratok Magyarország és Ausztria kapcsolatainak történetéhez, 1956-1964 (Budapest, 2000)
A magyar-osztrák kapcsolatok történetéhez 1956-1964
kormánnyal szemben a nemzetközi szervezetekben képviselt osztrák álláspont, a vízumkorlátozások stb.) halmozódtak fel, amelyek folyamatosan veszélyeztették az átlagos mindennapi kapcsolatokat, de mindenekelőtt nem illettek be a két világrendszer békés egymás mellett éléséről frissen kialakított szovjet külpolitikai irányvonalba sem. Adott helyzetben viszont magyarázatra sem szorul, hogy a változatlanul megoldatlan vagyonjogi kérdések ekkor még gondolatban sem merültek fel. 1957 októberében az osztrák kormány váratlan gesztust tett Budapest irányában, amikor egy magyar jegyzékre reagálva betiltotta az Út és Cél című emigráns hungarista lapot és szerkesztőjét kiutasította az ország területéről. Október 31-én aláírták azt az egyezményt, amely rendezte az egykor közös Dunagőzhajózási Társaság magyar alkalmazottainak nyugellátását. A légkör kedvezőnek ígérkezett ahhoz, hogy gyorsan tető alá hozzák Horváth Imre külügyminiszter bécsi találkozóját Figl külügyminiszterrel. Az ENSZ new yorki közgyűléséről hazatérőben Horváth egy napot töltött Bécsben, ahol fogadta őt osztrák minisztertársa. Megbeszélésükön megállapodtak arról, hogy diplomáciai szinten tárgyalásokat folytatnak a legégetőbb rendezetlen kérdések meghatározásáról:. Figl és munkatársai első helyen emelték ki ezek között a határzár problémáját. 23 Érdemes idézni Kádár Jánosnak a Politikai Bizottság október 22-i ülésén tett megjegyzését, ami aláhúzta azt, hogy milyen fontosságot tulajdonít a tárgyalásoknak a magyar politika. „Láttam, hogy egy osztrák fináncot [Franz Melchart] elfogtak, aki most itt ül nálunk. Ha ez az ember Közép-Európa legnagyobb kéme volna, akkor is figyelembe kellene venni, hogyan alakul most a helyzetünk az osztrák kormánnyal. Az osztrák kormány több hivatalos, bár nem nyilvános nyilatkozatából ismerjük, hogy javítani akarja viszonyát velünk. Ennek érdekében már eddig is nem kis lépéseket tett. Miért kell akkor nekünk most egy ilyen finánc-ügyet csinálni. Miért nem dolgozunk úgy, ahogy egy okos kormánynak kellene: felvenni a szükséges jegyzőkönyveket és az illetőt átadni az osztrák kormánynak. Javaslom, hogy még a holnapi nap folyamán a külügyminisztérium ilyen irányban beszéljen az itt lévő osztrák ügyvivővel." (Az állásfoglalás súlyát külön aláhúzta, hogy két évvel később, 1959 nyarán Josef Bühringer vasúti kalauzt ugyancsak kémkedés gyanúja alapján halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélte a Legfelső Bíróság.) Kádár hasonló értelmű megnyilatkozásai — miként erre az adott helyen utalni fogunk — esetenként a következő években is hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar külpolitika Ausztriát illetően túljusson egy-egy zátonyon. 25 1957 késő őszén azonban hamarosan kiderült, hogy a Horváth-Figl találkozón a további tárgyalások tartalmáról és formájáról elhangzottakat a két fél eltérően értelmezi, azaz láthatólag vannak olyan irányzatok a magyar vezetésben, amelyek másként vélekednek a feszült viszony enyhítésének esetleges módozatairól. (Ezekre a párt-, a belügyi, a külkereskedelmi és a külügyi adminisztrációk különböző érdekcsoportjainak összehasonlító elemzése deríthetne fényt. 26 ) így történhetett, hogy a bécsi követség által Lásd a 23. sz. iratot. 24 MOL M-KS 288. f. 5/47. ö. e. 25. lap Franz Melchartot november első napjaiban átadták az osztrák hatóságoknak. 25 Kádár külpolitikai döntés hozó szerepéről lásd Fülöp Mihály-Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században Aula k., Budapest 1998. 437. old. 26 Évekkel később, 1962. február 20-án a magyar-osztrák kapcsolatok aktuális kérdéseiről szóló jelentés vitájában a Politikai Bizottság ülésén Kádár nyíltan beszélt erről: „...a mi gyakorlatunkban érezhető eltérés van a Központi Bizottság, a kormány, a Külügyminisztérium, a Belügyminisztérium politikája és
