Bakény István: Iratkezelés és irattározás (Budapest, 1959)

IV. A levéltárak

hatóságoktól. így lett külön levéltára és irattára a Pozsonyban működő Magyar Kamarának is. A Magyar Országos levéltár egészen a legújabb időkig * 1872-1875-ben történt újjászervezéséig - inkább csak az országgyűlési iratokat és törvényeket, hitleveleket, országos bizottságok, nádorok és országbirák irományait foglalta magában. A régi Országos Levéltár törzsanyagát ugy alakitották ki, hogy a különböző levéltárakból és irat­tárakból kiemelték az országra vonatkozó fontosnak minősitett iratokat. így tehát e levéltár alapjában véve gyűjtemény jellegű volt. Jő jellemvonása az, hogy a feudális jogok és kiváltságok biztosító Őrzőhelye volt, s e tekintetben egye­nes utóda a középkori királyi és nádori levéltárnak, majd a Mohácsi vész utáni kor "Schatzregistratur"-jának. 1872-75-ben ezeken az alapokon szervezték meg a Magyar Országos Levéltárat, mint formailag uj intézményt, melynek elhelyezésere a budai várban lévő belügyminisz­tériumi épületben került sor. Az uj Országos Levéltár kereté­ben több, addig önálló levéltárat vontak össze, s ennek megfelelően célkitűzésében is változás állott be. Mint a polgári magyar állami levéltára a Magyar Országos Levéltah: innen kezdve már a történetírás igényének kielégítését te­kintette legfőbb feladatának. Alkotórészei lettek; a régi országos és nádori levéltár, a magyar udvari kancellária, az erdélyi kancel­lária, a magyar királyi helytartótanács, az erdélyi főkor­mányszék, a magyar kincstár, a kamara, az erdélyi fiskus, a Magyar Kúria, az erdélyi királyi tábla, az 1848-49-ig minisztériumok levéltára, a fiumei fŐkormányzóság levéfcára 1848-ig, a gyulafehérvári és kolozsmonostori erdélyi országom levéltár, a temesvári kormányszékek levéltára /1716-1739/ a képviselőház levéltára /1865-től/. Letét gyanánt már ekkor megkezdte az Országos Levéltár a családi levéltárak átvételét. Legrégibb irata Kálmán király 1.109-ből való Oklevele a veszprémvölgyi görög apácák részére. A Mohács előtti korszakból való oklevelek száma ebben az időben

Next

/
Oldalképek
Tartalom