Bakács István: Hont vármegye Mohács előtt (Budapest, 1971)

Birtokosai

kisgyarmati birtokrészt. 1381-ben az 1351. évi cserét visszavonva ölvedet az esztergomi káptalan, Kisfalut Vesszős mester kapja. 1388 körül Vesszős leánya, Margit emel panaszt testvére, Tamás ellen, hogy az őt illető Peszeket, Kissallót és Tótbakát jogtalanul birtokolja s a következő évben Kissalló birtokába iktat­ják. 1395-ben Tamás a maga és fiai: György és János nevében a Zsemberyek ellen emel panaszt zsemberi birtokrószének elfoglalása miatt. 1402-ben Györ­gyöt ,,Vesszős"-nek, Jánost pedig ,,Töttös"-nek nevezik. György egyébként mostohaanyjával, Tamás özvegyével megegyezik Baka, Peszek ós Tergenye birtokára nézve. 1404-ben Peszek és Tergenye már Töttös unokájának, László fia Lászlónak tulajdona, minthogy e birtokok György halálával reá háromlottak. László ebben az évben Peszek elfoglalása miatt panaszt tesz Szécsényi Farkas Tamás ellen, de ugyanebben az éven Peszeket Tergenyével együtt elcseréli Zodó-i Briccius fia Zsigmonddal Zodó birtokáért. 1406-ban Tamás özvegye, Anna ellen emelnek panaszt a peszeki és tergenyei borkilenced jogtalan szedése miatt, de László a következő évben e kilencedek kétharmadát átengedi Anna asszonynak. Ugyanebben az évben Bory Benedek nagyanyja jegy- és nászajándékáért még György ellen indított perben Lászlóval, mint György jogutódjával egyezik meg. Bátmonostori Töttös László még 1465-ben is él, mint Peszek és Tergenye birtokosa, de a következő évben a kői káptalan előtt úgy rendelkezik, hogyha fiúutód nélkül hal meg — egyetlen leánya Orso­lya, Várday János felesége volt —, Peszek, Tergenye, Baka és Kissalló birtoka Várday István kalocsai érseké és Várday Miklós kiskorú fiaié: Miklósé, Simoné, Mátyásé és Aladáré lesz. 1482-ben Peszeket, Tergenyét és Kissallót már a Várday család birtokában találjuk. (1324: DL 86963, 86967, 4324/1334: 87046, 1325: DL 86974, 87000, 4325/1336: DL 87058, 4333/1334: DL 87046, 1342: DL 76669, Zichy II 18, 1346: DL 87191, 1347: DL 76752, Zichy III 163, 1349: DL 87235, 87236, 1350: DL 76963, Zichy II 294, 1351: Prímási J. 81, Fejér IX 2 110, IX 7 111, 1353: DL 87285, 87288, 1354: DL 77100, Zichy II 428, 1358: Palásthy lt. 29, Dipl. Hont. 206, 1364: DL 77318, 77322, Zichy III 160, 165, 1375: Primási J. 84,1377: DL 87500, 1381: Prímási J. 86, 87,1388 k.: DL 82771, Zichy IV 362, 1389: DL 87593, 1395: DL 78160, 78161, Zichy IV 475, 476, 1402: DL 78514, 87693, Zichy V 311, ZSO II 1971, 1404: DL 78599, 87718, 87722, 87777, Zichy V 373, ZSO II 3462, 1406: DL 78737, Zichy V 469, 1407: DL 78769, 78770, Zichy V 498, 500,1465: Gsztb. 100-33,1466: DL 81612, 105436, 1482: DL 81871.) Treutel család (nevnai). 1439-ben Treutel Katalin, Lévai Cseh Péter felesége a fiától, Lászlótól megvásárolja Pásztót a hozzátartozó községekkel, de a követ­kező évben csereképpen visszaadja Lászlónak. (DL 9262.) Turdos nemzetség. 1262-ben Pousa, Achilles és Márk, aTurdos nemzetségből, Gyerket László honti főesperesnek adják el. 1264-ben Pousa fiai: Turdos és Sándor testvérüknek, Roland sági prépostnak s egyben az egész sági prépost­ságnak adják alsópalojtai birtokrészüket. (1262: Eszt.kpt.m.lt. 19-1-1, Knauz I 482, Wenzel VIII 19, Fejér IV 3 100, 1264: DL 571 más., 576 más, Fejér IV 3 243, VII 1 286.) Turóczy család. Obusk fia Ádám, valamint rokona Kuba fia Preyzlo 1277-ben Zahorát Miklós fia Domonkos comesnek adja el. (DL 65712, Wenzel IV 92.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom