Bakács István: Hont vármegye Mohács előtt (Budapest, 1971)

Birtokosai

Jánost jelölik királyi embernek. 1479-ben egyébként János és fia Zsigmond ellen az egegi erdő megrohanása miatt a sági prépostság emel vádat. 1480-ban a Balassák mellett esküszik János, valamint Boda Mihály Albert és András nevű fiaival együtt. 1482-ben Antalt, Jánost és Piry Pétert jelölik királyi em­bernek, 1483-ban és 1484-ben pedig Jánost és Piry Pétert. 1485-ben János királyi ember. 1487-ben Osvald tesz vallomást Palást birtokjogával kapcsolatos vizsgálatnál s említik Jakabot és Jánost, akik 1489-ben Perseházi Mocskos Simon nényei és palásti iktatásánál mint szomszédok jelennek meg. 1493-ban Jánost jelölik királyi embernek. 1494-ben — amikor szolgabíró — rajta kívül még Jakabot is jelölik. 1495-ben ugyancsak kettőjüket jelölik, 1496-ban és 1497-ben csupán Jakabot, akit Ipolykeszi-i birtokosként, valamint szolga­bíróként is említenek, amely tisztet 1499-ben is betöltötte. 1498-ban, 1502-ben Jakabot jelölik királyi embernek, 1503-ban és 1504-ben is őt említik, 1505-ben ismét királyi embernek jelölik. Ebben az évben egyébként iváncsfalvai teljes birtokát Dombay Jánosnak és Palásthy Lászlónak zálogosítja el, viszont Unyatinon Felsőrakonczay Gergelytől vásárol birtokrészt. 1506-ban Jakabot és Bálintot jelölik királyi emberekként, amikor pedig a Kálnayakat Borfő birtokában II. Ulászló megerősíti, Jakab tiltakozik, minthogy anyja, Angéla, Bory Lukács leánya volt. Ugyanekkor Bory Benedek Jakab unokahúgának, László leányának, Erzsébetnek ad el Borin birtokrészt. 1507-ben Jakabot, Bálintot és Piry Balázst jelölik királyi embernek, 1508-ban ismét Jakabot, 1510-ben pedig Jakabot és Bálintot. Jakab 1509-ben is szolgabíró. 1511-ben, 1512-ben és 1513-ban Jakabot jelölik királyi embernek, 1515-ben is Jakabot említik, aki 1516-ban a Zsámbokrétyek képviselője a Deméndyekkel folytatott perben. 1517-ben rajta kívül Bálintot jelölik királyi embernek. 1520-ban János leánya, Magdolna, aki Kerekudvari Szánthó János felesége volt, szalatnyai birtokát nővére férjének, Luka Lászlónak adja el, Bálint pedig ugyanezen esztendőben Felsőrakoncán adja el birtokrészét Palásthy Andrásnak. 1521-ben is említik Bálintot. (1298: Ipolyi 10, 2205/1364: uo. 31, 2322/1324: Koháry I 231, 1326: DL 40484, Anjoukori II 242, 1327: DL 105350, 16747 más., 25079 más., Gsztb. 12-4 más., 2327/1410: Palásthy lt. 62, Dipl. Hont. 83, 2330/ 1421: DL 69408, 2345/1346: DL 41011, 1351: Prímási F. 23, 1358: Palásthy lt. 29, Dipl. Hont. 206, 1360: DL 4946, 1367: DL 39195, 1370: Rakovszky lt. 4178, 1378: Seilern lt. II 79, 1379: uo. II 86, 2370/1411: uo. IV 133, 2356/1388: DL 8005, 69263, 2357; uo. 2350: DL 7508, 1396: DL 72563, 2306/1425: Eszt.kpt.m.lt. 38-2-3, 2307; DL 69294, 2300: DL 8490, 714 más., 8491 más., 1405: DL 9072, 9073, 38099, 3520 más., Fejér X 4 461, 1407: Üzo­vics lt., 1413: DL 43217, 69369, Fejér X 8 537, 1416: DL 43314, 43337, 10404 más., 7425: Seilern lt. IV 144, 145, 1420: DL 69416, 1421: DL 43514, 69408, Eszt.kpt.m.lt. 18-4-14, 1431: DL 69450, Palásthy lt. 98, Palásthy I 298, 1437: Prímási F. 83, 1450: DL 14432, 65898 más., Seilern lt. V 211-214, 1451: DL 14441, 1467: DL 16498, Rakovszkv lt. 3969, 2465; DL 25223, Seilern lt. VI 267, Gsztb. 47-20, Eszt.kpt.m.lt. 18-4^-26, 18-5-2, 2465/1508: DL 66005, 2460: Eszt.kpt.m.lt. 19-2-15, 16, DL 105395, 2470; Eszt.kpt.o.lt. 18-4-2, 53-2-42, m.lt. 18-5-3, DL 98198, 2470/1508: DL 66005, 1471: Gsztb. 47-21, 1474: uo. 60-21, 1475: DL 45620, 65951, 69502, Gsztb. 82-31, 2476/1477: DL 95585, 2476/1489: Eszt.kpt.o.lt. 44-8-2, 1477: Gsztb. 47-30, 2475: DL 90489, 2470; Gsztb. 100-21, DL 18173-18177, 18178 más., Gsztb. 101-39, Palásthy I 339, 2450: DL 65966, 2450/1482: DL 65967, 2452: DL 45917, 72712, Gsztb. 23-17, 1483: uo. 15-31, 17-30, 30-26, 52-38, 53-41, DL 18898-18900, 45966,

Next

/
Oldalképek
Tartalom