Bakács István: Hont vármegye Mohács előtt (Budapest, 1971)
Bevezetés
morva fejedelemségnek része volt. Területén a szlávság kisebb-nagyobb településekben élt, amit a helyrajzi nevek (Marót, Ledény-Ladzan, valamint az ószlovák stáunica-savanyúvíz szóból származó Selmec folyó és Selmecbánya), nemkülönben a régészeti leletek (Zemiansky Vrbovok, Malá a Vel'ká Öalomia) bizonyítanak. A Garam és Kompa folyók quád, illetőleg kelta nevét is a magyarság ószlovák közvetítéssel vette át. 173 A XI--XII. századi okleveles forrásainkban a megye egész területén találunk szláv helyneveket, de ezzel párhuzamosan megjelennek a magyar helységnevek. így a garamszentbenedeki konvent 1075. évi alapítólevelében 174 említett „villa Baka" és a Surchuscher nevű erdő nevéből egyaránt a magyarságnak a Garam völgyében történt előnyomulására következtethetünk. A bozóki apátság alapító oklevelében mind az Ipoly völgyében, mind az Ipoly—Garam közén felsorolt helységnevek magyarok. 175 A dömösi apátság 1138. évi alapító oklevele 176 viszont a megye déli részén fekvő Bélt s a Duna menti Helembát említi, amelyek szláv eredetűek — ezzel szemben az Ipoly — Garam közi Dalmad magyar. Végül II. Géza 1156. évi oklevele, 177 amely Martirius esztergomi érseknek az esztergomi káptalan részére tett oltár- és misealapítványát erősíti meg, tíz Hont megyei községet sorol fel, amelyek dézsmáját az érsek átengedte a káptalannak: az Ipoly völgyében ötöt, a magyar Nyéket, Kemencét, Gyerket és a szláv Pereszlényi és Szobokot — a Korpona völgyében a szláv Badint, Palástot és Méznevelőt, valamint a magyar Túrt — végül a Selmec völgyében a szláv Szebellébet. Nem feladatunk itt részletekbe menően vizsgálni a nemzetiségi helyzet alakulását: a fenti adatok valószínűsítik, hogy az Ipoly—Garam közén s az ettől északra elterülő síkságon a községek túlnyomó része magyar. 178 Az Ipoly 173 Melich, i. m. 335, 343. — B. Ghropovsky: Slovensko na úsvite dejín, Bratislava, 1970, térkép. 174 Eszt.kpt.m.lt.9-3-3, Fejér I 428. 175 DL 5775, Fejér II. 82, VII 5 98. — Magyarnak vesszük Bori, Darázsi, Gyarmat, Kőkeszi, Nyék és Szőllőö községneveket, viszont Marót és Pásztó eredetére nézve teljes bizonyosság nem állapítható, mindkét név előfordul a bolgárszlávban is, s így a honfoglaló magyarság már magával hozhatta ezeket. (Melich, i. m. 225, 223., Kniezsa, i. m. 373.) 176 ESzt.kpt.m.lt.70-1-4, Knauz I 88, Szabó Dénes: A dömösi apátság alapító oklevele. Magyar Nyelv 32. évf. 54. — Helembát — szláv szó — szláv szolganéppel kapja az apátság. Bél — amely néven valószínűleg a későbbi Bél községet érthetjük — valószínűleg a szláv Bela szóból magyar hatásra alakult ki. Az oklevél említi Maraut-ot és Morusti-t: mindkettő olyan név, amelyet a magyarság a vándorlások közepette vehetett át, de származhattak az itt élő szlávoktól is. 177 Eszt.kpt.rn.lt. 67-1-1, Knauz I 107, Fejér LT 140. — Kniezsa István: Az esztergomi káptalan 1156. évi dézsmajegyzékének helységei. Századok, 1939. évf. 167. kk. 178 A következőkben a község-, dűlő- ós jobbágynevek minősítését Melich és Kniezsa István idézett munkáin kívül a Magyar Nyelvben megjelent kisebb cikkek, azután Kniezsa István: Keletmagyarország helynevei. A Magyar Történettudományi Intézet Evkönyve 1943. I. köt. 111. kk. és Kniezsa Istvánnak a névelemzés módszertanáról írt, kéziratban levő munkája alapján végeztük. (L. Kiss Lajos: Kniezsa István. A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 123. szám. Bp. 1968. 11.) — Míg a Börzsönyben csak Kemence község nevét tekinthetjük kétségtelenül magyarnak, addig az Ipoly és Garam között, illetőleg a Garam völgyében Bajta, Borfő, Bori, Csank, Csepel, Dalmad, Fegyvernek, Ganád, Hort, Kór, KereSkény, Keszi, Kiskeszi, Kisölved, Kövesd, Leled, Letkés, Magyarád, Mortund, Nádas, Páld, Sallo, Szálka, Szántó, Százd, Szemeréd és Varsány magyarok, csupán Dalmadon találunk szláv nyomokat. Figyelmet érdemel Déménd, amely a XlV. század közepéig Demjen, Demjan alakban fordul elő, s ekkor tűnik fel az Árpádkorban jellemző ,,d" képző. A Déménd határában levő HebecSzláv szó, s itt szláv sírokat is tártak fel.
