Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
S. MULLER, J. A. FEITH, R. FRUIN: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve - I. fejezet. A levéltárak kialakulása és osztályozása
Amikor például a Spanyolország elleni felkelés következtében csaknem teljesen megszakadt a kötelék, amely Hollandot és Zeelandot grófi uralom alatt egyesítette, a korábban közös hivatalok és hivatalnokok fondjai eredetileg ugyan a hollandi hivatalok és hivatalnokok birtokában maradtak, Zeeland azonban néhány évvel később mégis megszerezte azokat a régi számadásokat, amelyek Holland és Zeeland egykori közös számvevői hivatalánál voltak és Zeelandra vonatkoztak. Amikor az utrechti békével felosztották az opper-gelderni hercegséget, a fond osztatlan egész maradt, de a jogutódok mindegyike megkapta a fondba való betekintés jogát. Amikor 1798-ban a régi szuverén tartományi hivatalok jogai és funkciói részben az államra, részben pedig a megyei közigazgatási hatóságokra szálltak át, a fondok ez utóbbiak birtokába kerültek. Amikor 1811-ben megszüntették a falusi törvényszékeket és funkcióik részben a polgármesterre és a községtanácsra, részben pedig az újonnan létesített törvényszékekre és a zárgondnokokra szálltak át, a fondokat is felosztották ezen testületek és hivatalnokok között. A kérdés megválaszolásának nehézsége abban áll, hogy két, különböző elv ütközik itt egymással. Az első elv szerint a fondok bizonyos funkciók és jogok kifejeződései és így egyben ezeknek folyományai is, vagyis a funkciók és jogok szétosztása esetén a fondokat is meg kell osztani. A második elv szerint a fond szerves egész, amelyet nem lehet feldarabolni. Általánosságban ez utóbbi elvet kell előnyben részesíteni, és ha manapság hasonló helyzet állna elő, bizonyára senki sem szorgalmazná a fond széttagolását (lásd előző paragrafust). A fondot a jogutódok valamelyikénél kell elhelyezni, és mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni. Két, ma már megszűnt okra vezethető vissza, hogy korábban nem így történt. Egyrészt az egykor jóval nehézkesebb kapcsolattartás következtében rendkívül fáradságos volt a másutt elhelyezett fondok használata, ezért inkább szétosztották a fondokat és mindenki megőrizte azokat a dokumentumokat, amelyeket saját szempontjából fontosnak tartott, ahelyett, hogy minden egyes esetben, amikor egy másutt elhelyezett fondra volt szüksége, hosszú utazásra kellett volna elszánnia magát. Ezenkívül a megszüntetett testület jogutódai nem bíztak egymásban. Mindegyik attól tartott, hogy a fondot őrző fél minden lehető módon megnehezíti majd a másik fél számára a közös tulajdont képező fondhoz való hozzáférést. Ha bebizonyosodik, hogy annak idején éppen ezek a nehézségek vezettek a fond széttagolásához, semmi ok nincs arra, hogy továbbra is fenntartsuk ezt a kifogásolható állapotot, és mindenképpen ajánlatos újra egyesíteni a fondot, annál is inkább, mert jelenleg valamennyi tartományi levéltárnak egy és ugyanaz a tulajdonosa, mégpedig az állam, továbbá valamennyi tartományi levéltár élén levéltáros áll, aki képes és köteles tájékoztatni a hozzá fordulókat. Előfordulhat természetesen az is, hogy leküzdhetetlen nehézségek állnak az ilyen intézkedések útjába. Tegyük fel például, hogy Opper-Geldern fondját 89
