Muller, Samuel - Feith, Johann Adrian - Fruin, Robert: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve (Budapest, 2019)
S. MULLER, J. A. FEITH, R. FRUIN: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve - I. fejezet. A levéltárak kialakulása és osztályozása
a Middelburgi Apátság levéltárára pedig a Zeelandi Rendek – akik magát az apátságot birtokba vették – tartottak igényt. Más alapítványok azoknak a városoknak a joghatósága alá kerültek, amelyek területén az adott alapítvány feküdt, és az új tulajdonos a fondokat is átvette. A Rendek a későbbi szerzeményezések során is hasonlóan jártak el. Mikor az Utrechti Rendek megvásárolták a montforti várgrófságot (1649), egyidejűleg az ahhoz tartozó fondot is megszerezték. Nem jártak el másként 1795-ben sem, amikor a rendi gyűléseket mindenütt képviselői gyűlések váltották fel: ez utóbbiak ugyanis minden további nélkül birtokukba vették a Rendek fondjait. Ugyanígy a nassaui uradalmi tanács fondjából lett az a levéltár, amelyen belül az orániai hercegek által megszerzett javadalmak fondjait elhelyezték. Ugyanezt a szabályt követték a városokban és a vidéki önkormányzatoknál is. Az, hogy ezen testületek még ma is birtokolják az 1795 előtti előljáróság és a francia uralom idején egymást követő különféle hivatalok fondját, nem más, mint a fenti szabály alkalmazása. A jelenlegi közigazgatási szervek ugyanis ezeknek a régi helyi hivataloknak a jogutódai és ezért azok fondjainak birtokosai is. Amikor pedig mostanság két önkormányzatot egyesítenek, a régi, önálló önkormányzatok fondját áthelyezik az új önkormányzat levéltárába, amely attól kezdve felváltja a két korábbi, önálló fondot. A tapasztalat tehát azt mutatja, hogy amikor egy hivatal funkciói vagy jogai egy másik hivatalra szállnak át, akkor ezekkel együtt a hivatal fondjai is az új hivatal birtokába kerülnek. Jó oka van annak, hogy ez így történik. A testületnek, amely a jogelőd tevékenységét folytatja és annak jogait gyakorolja, ahhoz, hogy megfelelően lássa el a feladatokat, feltétlenül szüksége van a fondban őrzött régi iratok megismerésére. Éppen olyan szüksége van tehát a jogelőd testület fondjára, mint az eredeti testületnek lett volna, ha tovább fennállt volna. A fent említett szabály – amely tapasztalatból ered – ezek szerint tehát teljesen ésszerű. A paragrafus megszövegezése bizonyos magyarázatot igényel. A szöveg a funkciók mellett jogokról is említést tesz, mivel azt például aligha mondhatnánk, hogy a szekularizált egyházi alapítványok funkciói az egykori egyházi javak új birtokosaira szálltak át. Csupán a javakra vonatkozó jogok szálltak át, a funkciók pedig megszűntek létezni. Közbevetőleg meg kell itt jegyeznünk, hogy minden joghoz tartoznak olyan funkciók is, amelyek közvetlenül az adott jog gyakorlásához kötődnek. Ezek a funkciók a jogokkal együtt a javak új birtokosaira szállnak át. Ilyen funkció például az egyházi javak számadásainak ellenőrzése, valamint a gazdasági mérleggel összefüggő döntések meghozatala, amely a javak korábbi birtokosairól a Rendekre vagy a városokra szállt át. A szövegben szereplő egyesíteni szó félreértésre adhat okot, ezért szükséges nek tartjuk itt világosan kifejezésre juttatni: ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az egy levéltárban egyesített, korábban önálló levéltárakat egyetlen fondban 78
